Előfizetői tartalom

Lázár kimondta: nincs szükség a letelepedési kötvényre

Portfolio
Csütörtökön megtartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Elmondásuk szerint egy sor fontos ügyről tárgyaltak a kabinetek és a kormány, köztük több régóta várt gazdasági ügyben is elkezdtek egyeztetni. Fontosabb részletek Az idén eldőlhet a letelepedési kötvény sorsa, Lázár János szerint a felminősítések után nincs szükség az eszközre. A kormány tárgyalt a járulékcsökkentés lehetőségéről, egyelőre a gazdasági mozgásteret vizsgálják. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a következő hetekben egyeztet majd a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel a járulékcsökkentésről és a minimálbér-emelésről. A kormány maximálisan támogatja a 3-as metró sikeres felújítását, 137 milliárd forintot szavaztak meg a célra. Még az idén megtudhatjuk, hogyan döntött az Európai Bizottság a Paks-II. projekttel kapcsolatos fenntartásokról. Elfogadhatatlan a Liszt Ferenc repülőtér és a belváros közlekedési kapcsolata, megvizsgálják a vasúti és a közúti kapcsolat fejlesztését is. 1200 milliárd forintos vasútfejlesztésről döntött a stratégiai kabinet. A kormány nem ért egyet Áder János államfővel és kisebb változtatásokkal újra benyújtja a szélerőművek tiltásáról szóló törvényjavaslatot. A MÁV-on keresztül veszi át a HÉV-et az állam a fővárostól. Döntött a kormány a kata módosításáról is, kiszélesíthetik a kedvezményeket. Napokon belül benyújthatják a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó javaslatot. Nem csak az új épületek, hanem a bővítések és ráépítések esetében sem lesz szükség előzetes építési engedélyre, csak bejelentésre.

2016. október 27. 15:47 Megosztás Meg vannak számolva a letelepedési kötvény hónapjai Szerintem az idén el lesz rendezve a letelepedési kötvény sorsa - árul el egy újabb kérdésre újabb részletet Lázár. ...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés