Előfizetői tartalom

Mi szóltunk: 170 ezer volt devizahiteles törlesztője ugorhat meg

Tavaly tavasszal, amikor a devizahitelek elszámolása megtörtént, közel 145 ezer árfolyamgátas jelzáloghiteles lélegzett fel, mondván, megszűnt a gyűjtőszámlás tartozása. Közel 25 ezren voltak csak, akiknek megmaradt. Ez volt ugye az a fokozatosan halmozódó tőkeösszeg, amelyet 2012 tavaszától kezdődően azért nem törlesztettek az árfolyamgátasok, mert 180 forintos frankárfolyamon rögzítették a törlesztőrészletüket. Igen ám, de arról sokan megfeledkeztek (vagy nem olvasták akkori figyelmeztetésünk), hogy a forintosítással egyidejűleg a törlesztőrészlet törvény szerint mesterségesen alacsony, a 180 forintnak megfelelő szinten maradt. Ennek súlyos következménye lehet: akiknek az elszámolás során nem csökkent eléggé a tőketartozásuk, azok az árfolyamgátba való belépéstől számítva 5 év múltán, vagyis akár már 2017 tavaszától a havi terhük megemelkedésére számíthatnak. Úgy látjuk, a bankok többsége nem hívta fel kellően ügyfelei figyelmét erre a veszélyre.

Fontos tudnivaló!A banki elszámolásnak köszönhetően elolvadt az árfolyamgátba belépett devizahitelesek gyűjtőszámlákon lévő tartozásának 92,2 százaléka, és megszűnt a gyűjtőszámla-szerződések több mint 85 százaléka is - tudtuk meg tavaly júniusban. Mivel az elszámolás először ezeket tüntette el, a gyűjtőszámlákat már nem kell törleszteni, ehelyett azonban egy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés