7 °C Budapest

Három élelmiszermítosz, amire a gatyád is rámegy

2016. május 24. 14:02

Az egyik legdurvább adat, hogy a megvásárolt ételeknek közel a 10 százaléka már az előtt a kukában landol, mielőtt még az asztalra kerülhetett volna. A megmaradt kész ételekről meg ne is beszéljünk. Mutatjuk, mit tehetsz a pazarlás ellen.

A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában, Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszerhulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst, kenyeret, vagy tejterméket.

Európában Angliában termelik a legtöbb élelmiszerhulladékot, ahhoz képest a magyar hulladék szinte jelentéktelen. Az viszont a fenti térképen is jól látszik, hogy a csehek és a szlovákok nálunk kevesebb szemetet termelnek. A nemzetközi felmérések szerint legnagyobb mennyiségben zöldséget, gyömölcsöt, kenyeret, és húsféléket dobunk a kukába. Sokszor nem is azért landolnak a szemét között, mert már odavalók, hanem pusztán tévhiteknek és figyelmetlenségnek köszönhetően. Két kulcsfontosságú dolgok kell csak szem előtt tartani: szavatossági idő és tárolás minősége.

Mikor járt le?

Minden csomagolt élelmiszeren feltüntetik a szavatossági időt, amire érdemes figyelni, de azért nem feltétlen mérgezed meg magad, ha azon túl is asztalra teszed. A hosszú szavatosságú termékekre vonatkozik ez főleg: ha két évig megőrzi a minőségét, és ez az idő, pont tegnap járt le, azzal még nincs probléma. Természetesen két hónapja lejárt fura színű húst nem főzünk meg. A legfontosabb, ha jól néz ki, és jó az illata is az ételnek, azt használhatod.

Egyre elterjedtebb, hogy a közeli lejáratú termékeket elkülönítik a boltokban, és olcsóbban adják. Jó biznisz ezekből vásárolni, de csak akkor, ha tényleg néhány napon belül el is fogy.

Polcra, vagy hűtőbe?

A tárolás módjával is megőrizhetjük az ételek minőségét. Nyilván a tejtermékeket mindenki azonnal a hűtőbe rakja. De arról például sokan megfeledkeznek, hogy a kenyeret is érdemes hűtőbe tenni, vagy lefagyasztani. Így nem penészedik meg, ha pedig a fagyasztóból vesszük elő, miután kiolvad, nem csak fogyasztható, de még puha is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tojást is a legtöbben a hűtőben tárolják (nagyon helyesen), azt viszont kevesen tudják, hogy fagyasztóba is tehetik. Persze nem héjastul, hanem felverve. Folyékony állapotában gyorsan megfagy, és amikor szeretnéd használni, csak felolvasztod, bele öntöd a serpenyőbe, és készülhet például a rántotta. Sőt, vannak olyan kész ételek is, amik a fagyasztóban még hosszú ideig elállnak, például a húsleves, a pörköltek, de még az érett banán is.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem