13 °C Budapest

Ezzel az aljas trükkel fosztották ki a nyugdíjast

2015. augusztus 31. 15:35

Ismét a jól bevált "unokázós" trükkel próbálkoztak, ezúttal Zalaszentivánon. Bár sokan hallottak már róla, mégsem árt akár minden nap figyelmeztetni idős rokonainkat, mik a legfőbb védekezési módszerek ebben a helyzetben.

Az "unokázós" csalás lényege, hogy telefonon bajba jutott unokának adja ki magát a csaló, és így próbál pénzt kicsalni az idős áldozatokból. Ez alkalommal az idős asszony lányának adta ki magát a szélhámos.

Augusztus 24-én 13 óra körül csöngött a telefon Zalaszentivánon, ahol egy 81 éves asszonyt hívott fel egy nő, aki annak lányaként mutatkozott be és megkérdezte, hogy mennyi pénze van otthon. Ezután arra kérte az idős asszonyt, hogy az összes készpénzét tegye bele egy borítékba és adja oda barátnőjének, aki odamegy érte a ház elé - írja a Police.hu

Az eset nem egyedi

Korábban a fővárosban esett áldozatul egy nyugdíjas az "unokázós" csalóknak. Az idős hölgytől 1 millió 600 forintot csaltak ki a trükkös bűnözők, ez volt a nő minden megtakarított pénze.

Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy miért voltam ilyen hiszékeny

- foglalta össze, könnyeivel küszködve az idős hölgy a történteket a Tények korábbi műsorában.

Nem csak telefonon érhetnek utol

Terjed az online unokázás is. A legújabb nemzetközi trend szerint a szélhámosok a Facebook segítségével próbálnak pénzt kihúzni - a közösségi oldalt egyre gyakrabban használó - gyanútlan idősektől. A bűnözők a Facebook segítségével megpróbálják kideríteni a nagyszülők és az unokák tartózkodási helyeit az elérhető információkból, majd kihasználva ezt, pénzt húznak ki az aggódó nagypapák és nagymamák zsebéből. A csalók ráadásul gyakran a tengerentúlról intézik kártékony üzleteiket, így próbálva meg elérni, hogy lenyomozhatatlanok legyenek és elkerülhessék a felelősségre vonást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tippek a védekezéshez

A Zalaszentivánon történtek után a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az idősek családját összefogásra kéri, ha kell, akár minden nap érdemes figyelmeztetetni a szépkorú rokonainkat az alábbiakról:

  • Mindig járjunk utána, hogy a telefonáló az-e, akinek mondja magát.
Például érdemes családon belül megállapodni egy titkos jelszóról, amelyet kifejezetten csak bajba kerülés esetében használunk, és ezt nem tanácsos megosztani a Facebookon.
  • Ne beszéljünk idegenek előtt és nyilvános helyen sem magánügyeinkről, hiszen ezt később felhasználhatják a bűnözők.
  • Soha ne nyissunk ajtót idegeneknek, bármilyen indokra is hivatkozna.
  • Ne adjunk pénzt idegeneknek.
  • Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzük meg annak személyleírását, gépjárművük rendszámát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem