"Öten élünk havi 280 ezerből: mégis hogyan spóroljunk?"

2016. december 2. 11:04

Ezen a héten lehetőséget biztosítottunk olvasóinknak arra, hogy megtakarítás - azon belül főként a TBSZ, illetve NYESZ - témakörében feltehessék ügyes-bajos kérdéseiket. A legérdekesebb megkeresésekre Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója válaszolt.

Az egyik nagyobb banknál van NYESZ számlám. Értelem szerűen évente fizettem be 650 eFt-ot, amit különböző termékek vásárlására fordítottam (Banki papír, Befektetési jegy stb.). Ezen papírok lejárati (lekötési) ideje a papírtól függően különböző időpontokban jár le. A bank szerint nem tehetem meg azt, hogy amikor már ténylegesen öregségi nyugdíjas leszek, a különböző tételeket a lejárati idejük végén külön-külön átvezettessem a nem NYESZ számlámról a bankban lévő másik számlámra. A bank szerint csak egyben, az összes tételt vezethetem át nyugdíjasként - függetlenül attól, hogy lejárt-e vagy sem (természetesen ez veszteséggel jár és elesik a befektető az adókedvezmény egy részétől). Nem értem, hogy miért?

A NYESZ-R törvény és az Szja 44/B § egyértelműen meghatározza az adómentes nyugdíjszolgáltatáshoz szükséges feltételeket. Az adómentes nyugdíjszolgáltatás igénybevételére kizárólag számlamegszűntetéssel egy idejűleg van lehetősége, nyugdíjas törzsszám megléte esetén, figyelembe véve a számlanyitástól eltelt 3 vagy 10 adóévet. A fenti három feltételnek egy időben kell teljesülnie.

Amennyiben az értékpapírjait egyesével kívánja átvezetni egy normál értékpapírszámlára, akkor a NYESZ-R számla nem kerülhet megszűntetésre, tekintettel arra, hogy azon további értékpapírokat tartunk nyilván. Vagyis átvezetése így adóköteles nyugdíjszolgáltatásnak minősülne. Véleményünk szerint tehát a számlavezetője helyes információkat adott az Ön számára.

Most fog lejárni az 5 év a 2011-ben nyitott TBSz-számlámra. Be kell mennem a fiókba, nem intézhető OTP Netbank internetes felületen a teendő? MIKOR kell lépnem ha azt akarom hogy újra (most már persze 2017-s) TBSz-ként éljen tovább? Többelemű porttfólióm van a 2011-ben nyitott (most 2017-sTBSz-szé váló) számlán. Mit tehetek, hogy maradjon köztük olyan bef. alap is, ami megbontható a nélkül hogy a többi alap elveszítse a TBSz előnyt?

A törvényalkotó kifejezetten rendelkezett arról, hogy TBSZ számlákat újrakötni (meghosszabbítani) csak teljes egészében lehetséges. Amennyiben tejes egészében újra kívánja kötni a 2011-ben nyitott TBSZ számláját, úgy azt 2016-os TBSZ-re vonatkozóan teheti meg. (tehát nem 2017-es TBSZ számláként él tovább, hanem 2016-ossá válik- így nyer egy évet)

Amennyiben az 5 év letelte után az összegnek csak egy részét kívánja továbbvinni, úgy arról kell rendelkeznie, hogy nem hosszabbítja meg a TBSZ számlát (Lejárat). Majd december 31-én illetve ha az munkaszüneti nap (ahogyan az idén is) akkor azt követően a lejáró egyenlegből a kívánt összeget be tudjuk fizetni egy tárgyévben (2017-ben) nyitott TBSZ számlára.

Ötfős, kétkeresős háztartás vagyunk; havi nettó 280 ezer forintból kell boldogulnunk. A lakáshitel, a rezsiszámlák, az élelmiszer, a bérletek (és még sorolhatnám) mellett csoda, ha marad néhány ezer forint hó végén. Nem panaszkodunk, de őszinte leszek, megtakarításra gondolni sem merünk. Mi lesz, ha egyikünk kiesik a munkából? Hogyan lesz így nyugdíjunk? A gyerekek iskoláztatásáról már nem is beszélve. Mit tanácsolnának?

A megtakarítást már kis összeggel is érdemes elkezdeni. Pár ezer forint is segítséget jelenthet egy váratlan kiadás esetében, vagy akár a nyugdíjra való felkészülésben is. Havi 5 ezer forint 10 év alatt 600 ezer forint, amihez még hozzá jön a kamat/hozam is. Érdemes például egy értékpapír számlát nyitni, ahová állandó vételi megbízással automatikusan rákerül a meghatározott összeg, ha pedig a nyugdíjas évekre kíván félretenni Nyugdíj előtakarékossági számlán is takarékoskodhat kis összegekkel, ráadásul itt még az adóelőny mellett állami támogatást (nyugdíjelőtakarékossági támogatás) is kaphat. Banki tanácsadók segítségével pedig meghatározhatja, hogy miben kamatozzon ez az összeg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Negyven múltam, most szeretném elkezdeni a nyugdíj-előtakarékosságot. Milyen terméket ajánlanak? Mennyit kellene befizetnem havonta ahhoz, hogy nyugdíjasként se csökkenjen az életszínvonalam. Jelenleg, nagyjából a hazai átlagfizetés dupláját viszem haza.

Általános recept nincs. Mindenkinek az egyedi igényeihez és kockázatvállalási hajlandóságához kell igazítania a termékválasztást. Amennyiben a konkrétan a nyugdíjas évekre szeretne megtakarítást képezni, a Nyugdíj-előtakarékossági számla erre (NYESZ) jó megoldás lehet. A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) segítségével előre gondoskodhatunk nyugdíjas éveink anyagi biztonságáról. A megtakarítások elhelyezésére többféle megtakarítási termék közül választhatunk, a befizetések után pedig előtakarékossági támogatást kaphatunk. Emellett a tranzakciók nyeresége, hozama - kivéve az osztalékból származó jövedelmet - adómentességet élvez.

Tudom, hogy a részleges, illetve teljes adómentességet 3, illetve 5 év után érhetem el TBSZ-számlán. Rövidebb időtávra nem érdemes számlát nyitni? Mi a helyzet 2 éves lekötés esetén?

A Tartós Befektetési Számla elsősorban a közép- és hosszabb távú (3-5 éves) megtakarítások gyűjtésére szolgál, a törvény is erről rendelkezik. A tartós befektetési szerződés keretében nyitott Tartós Befektetési Betétszámla, illetve Tartós Befektetési Értékpapírszámla (TBBSZ, TBÉSZ számla) 5 évre szól, amely kizárólag adózás szempontjából van felbontva 3+2 évre. Ez azt jelenti, hogy a 3. év után és az azt követő 2 éves időszakon belül kedvező, 10%-os adó megfizetésével mondható fel a szerződés, 5 év után pedig teljesen adómentessé válik. Amennyiben 3 évnél előbb történik a szerződés felbontása, akkor a megszerzett TBSZ jövedelem szja köteles, melyet önadózás keretében kell megfizetni. Összefoglalva tehát rosszul nem jár a TBSZ nyitással ebben az esetben se, de igazán akkor éri meg TBSZ számlát választania, ha legalább 3 évig megtartja, mert így tud adóelőnyt elérni vele.

Mi a helyzet akkor, ha 5 év után nem szeretném feltörni a TBSZ-számlám, van mód hosszabbításra?

A törvény szerint az 5 éves megtakarítási időszak letelte után a befektetőnek van lehetősége a befektetés meghosszabbítására, azonban fontos, hogy a TBSZ számlákat újrakötni (meghosszabbítani) csak teljes egészében lehetséges.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem