11 °C Budapest

Búcsút inthetünk az 5 forintosoknak? Megszólalt az MNB

2016. augusztus 24. 05:24

Három, a hazai készpénzforgalmat, és természetesen a lakosság fizetési szokásait jelentősen befolyásoló pletykának jártunk utána. Cikkünk végén Te is szavazhatsz, hogy kellenek, avagy kellenének-e ezek az érmék, illetve bankjegyek.

Múlt héten megjelent cikkünkben számoltunk be arról, hogy már csak év végéig fizethetünk a 2015 előtt gyártott húszezresekkel, illetve

2017 tavaszán a két-, illetve ötezresekkel folytatódik a bankjegycsere-program Magyarországon.

Ezúttal viszont három, a hazai készpénzforgalmat, és természetesen a lakosság fizetési szokásait jelentősen befolyásoló, na és a sajtóban rendre felbukkanó pletykának jártunk utána. Jelesen annak, hogy

  • kivonják-e a forgalomból az 5 forintos érmét?
  • érmére cserélik-e az 500 forintos bankjegyet?
  • bevezetik-e az 50 ezer forintos bankjegyet?

Milliárdok mennek el évente

Mielőtt azonban alaposabban is górcső alá vennénk a szóbeszédet, nézzük, mit mutatnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzforgalmi, illetve készpénzgyártási statisztikái.

Az MNB éves jelentése szerint a forgalomban lévő készpénzállomány értéke a tavalyi év végén 4305 milliárd forint volt, amely 15 százalékos, 569 milliárd forintos bővülést jelent az előző évhez képest. A készpénzállomány növekedése valószínűsíthetően arra vezethető vissza, hogy az elmúlt évben - a csökkenő inflációs környezettel párhuzamosan - mérséklődtek a betéti kamatok, így a készpénztartással összefüggő kamatveszteség tovább csökkent, de a kiskereskedelmi forgalom bővülése is pozitívan hathatott a készpénzkeresletre.

A forgalomban lévő állomány mennyiségének növekedéséhez egyébként a 20 ezer forintos címlet 10 százalékos, a 10 ezres 28 százalékos, az 5 ezer forintos 5 százalékos, a 2 ezres címlet 4 százalékos, az ezres 6 százalékos, míg az 500-as 4 százalékos bővüléssel járult hozzá.

Mindez persze nem volt olcsó mulatság: az MNB készpénzgyártatással összefüggő ráfordításai 2015-ben bruttó 10,9 milliárd forintot tettek ki. Az előző évekhez viszonyított növekedés elsősorban az új, fejlesztett bankjegyekkel összefüggő magasabb gyártási igényre vezethető vissza.

Na de nézzük, van-e alapja az érméket, illetve a bankjegyeket érintő pletykáknak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mi lesz az 5 forintosokkal?

Az 5 forintos bevonásáról szóló pletyka alapját az adja, hogy egyre több magyar nem tud mit kezdeni az 5 forintos érmékkel; vásárlóértéke ugyanis önmagában már aligha van, a boltosok viszont előszeretettel adnak vissza belőle - enyhe túlzással - akár 50 forintnyit is.

Így többnyire csak a pénztárcákat nehezíti az apró, de sok családnál már otthon is a fiók mélyén kallódnak, vagy jobb esetben egy befőttes üvegben várnak a beváltásra. Sőt, kiskereskedőktől származó információink szerint

megnőtt azoknak a vásárlóknak a száma, akik a pénztárnál hagyják a visszajárót, ha csak 5 forintról van szó.

Valahogy úgy, ahogy néhány évvel ezelőtt volt az 1 és 2 forintosokkal, míg a Jegybank meg nem elégelte a helyzetet és ki nem vonta legkisebb érméinket a forgalomból. Akkor arra hivatkoztak, hogy a döntés nemzetgazdasági szinten 3-4 milliárd forintos megtakarítást eredményez, a jókora lemorzsolódási arány mellett ugyanis az előállítási költség is rendkívül magas volt.

Az MNB-től származó friss információink szerint ez azonban nem áll fenn az 5 forintos érméinknél. Annak ellenére sem, hogy a Jegybank tapasztalatai szerint az érmék esetében a forgalombővülés mellett, a bankjegyekhez képest kis értékük miatt, számolni kell "kicsapódással" is, mivel ezeket a lakosság gyűjtögetheti, vagy éppen a hazautazó turisták zsebében maradva nem kerülnek elköltésre, visszaváltásra.

Az MNB tájékoztatása szerint ennek oka elsősorban az, hogy ezek a címletek a készpénzforgalomban játszott fizetési szerepükön túl vagyonfelhalmozási funkciót is betöltenek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy éppen ebből a szempontból akár kontraproduktív is lehetne egy estleges bevezetés, hiszen a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben egy nagyobb címlet még inkább a párnaciha felé terelhetné a háztartásokat. Ez viszont öngondoskodási szempontból, legalábbis a biztonságosnak tekinthető konstrukciók oldaláról nézve, meglehetősen súlyos következményekkel járna.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm