6 °C Budapest

Tíz év múlva nem lesz munkád: itt az aggasztó jelentés

2016. szeptember 29. 12:15

15 év múlva már teljesen más lesz a munkavilága, amit egyelőre még csak megjósolni sem lehet. Többször elhangzott már, hogy szakmák szűnnek meg és közben egészen újak születnek majd, de ami ennél jóval fontosabb kérdés, hogy mikét tudunk felkészülni a jövő változásaira. A szakértők szerint elég három dolgot elsajátítani ahhoz, hogy boldoguljunk a jövő munkavilágában is.

Kerekasztal-beszélgetésen keresték erre a választ szakértők, egyetemi és vállalati vezetők. Már az elején leszögezték, hogy az egész Y generációs mítosz, és generáció közötti szakadékok általánosítások és túlzások tömege. Valójában az Y generáció nem pusztán korosztály alapján határolható be, hanem a városokban élő, szellemi munkát végző fiatalokat sorolják ide. Persze vannak olyan aspektusok, amelyek összekötnek egy generációt, de az sokkal meghatározóbb, hogy milyen értékrenddel, neveltetéssel, és lehetőségekkel lépnek a felnőtt életbe a fiatalok. A személyiség fontosabb a kornál - mondta Nemes Orsolya Y generáció kutató.

A mai gyerek a digitális eszközökkel sokkal gyorsabban ismerkednek meg, mint a szüleik, mert bár ők adják a kezükbe az okostelefont, a gyereknek van ideje arra, hogy felfedezze a benne rejlő lehetőségeket. Az online jelenlétük pedig most már néhány hetes korukban elkezdődik, amikor a szülők elkezdenek pancsolós és alvós képeket posztolni róluk a közösségi oldalakon. És később értetlenül állnak az idősebbek, hogy miért oszt meg magáról a gyerek nagyon személyes dolgokat a facebookon. Közben csak a szülői példát követi. 

A magánéletünkkel együtt a társadalmi, az életünk munkával töltött része is megváltozik. Az oktatásnak is az a legfőbb feladata, hogy ezekre a szakmai tudás mellett ezekre a gyors változásokra készítsék fel a fiatalokat. A legfontosabb, hogy felkészítse őket, hogy egész életükben tanulniuk kell, és készségeket fejleszteni 

- mondta dr. Tamás István (ISB).  Felvetése szerint Magyarország ezer éve, és még mindig a feudális rendszer szerint működik. Éppen ezért a feladatot sokkal fontosabbnak tartják a dolgozók, mint a pozíciót, hiszen gyakran azok nem tudás alapján dőlnek el. Az lenne a nagy áttörés, ha olyan menedzsmenteket képeznének, amelyek nem feudális alapokon irányítanának, és egy nyitottabb vállalatvezetés valósulna meg. 

A frissen végzettek 90 százaléka nem a szakmájában helyezkedik el. Somorjai Éva, a Telekom HR-vezetője elmondta, ők már nem szakembereket keresnek, hanem egyéniségeket. A vállalat most épülő székházába a dolgozók 30 százaléka például már nem fog napi szinten bejárni a munkahelyre, ez pedig új vezetési gyakorlatot igényel majd, és a munkavállalók hatékonyságát is új módokon kell majd mérni.

Általánosan elmondható, hogy a mai munkavállalóknak az a vágya, hogy olyan feladatokat végezzenek, amiket szeretnek, jók is benne és meg is fizetik"

 - mondta László Mónika personal branding szakértő. Véleménye szerint kétféle munkavállaló van, aki állásra vágyik, vagy aki karrierre. A kettőt pedig teljesen más dolog motiválja. 

Aki állásra vágyik, annak fontos a munkaidő, a kiszámíthatóság, a biztos munkahely, és a magánéletével való összeegyeztethetőség. Aki viszont karrierben gondolkodik, az nem választja le a munkáját a magánéletéről, hanem része az életének. Szereti a nagyobb szabadságot, a feladat számára a fontos, és kevésbé fontos számára, hogy mikor és hol dolgozik. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A három kulcsszó

Rab Árpád jövőkutató szerint a jövőben az automatizáció, a kódolás és az információ-gazdálkodás lesz a legfontosabb. Az automatizáció eltünteti az alacsony hozzáadott értékű, monoton munkát, nem fognak tudni elhelyezkedni a képzetlen emberek. 

A kódolás olyan szinten lesz a napi nyelv, mint régen a latin volt. Az információ-gazdálkodás pedig a legfontosabb tényező lesz ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy aki nem tanul meg tanulni, nem kíváncsi, és nem kreatív, az nem jut hozzá kellő információhoz, és rossz döntések egész sorát hozza majd meg. Ez a jövő, erre kell felkészülnie a ma emberének.

Aki nem kíváncsi, és nem megy utána az információknak, az nem lesz jó munkaerő.

Jelenleg a digitális gondolkodás mentén újra programozza magát az ember, ennek köszönhetően 5-10 év múlva változni is fog, például a reagálás sebességében, a fókuszálás minőségében, hogy mit és mennyi ideig tartanak fontosnak. 

A mai világban sokkal több inger éri az embert, és az agyával ugyan gyorsan fel tudja dolgozni, a lelkével viszont nem. Ezért van ma ennyi lelkileg beteg ember. De természetesen ez is meg fog majd változni. Valójában az jövő iskolájában 4 dologra kell megtanítani a fiatalokat: tanulni, dolgozni, együtt élni másokkal és élni" 

- mondta dr. Tamás István. Hozzátette, a technológia fejlődése arra is jó, hogy lecsökkenti majd a munkaidőt, tehát az embereknek több lesz a szabadidejük, amit szórakozással és tanulással tölthetnek. Véleménye szerint a világ pozitív irányba halad.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem