Na ne! Ötezer forinttal akarják kiszúrni a magyar betegek szemét?

Pénzcentrum
2015. július 3. 11:30

Különféle kedvezményekkel lehet csökkenteni a személyi jövedelemadót egyes betegségek esetén. Az ilyenkor igénybe vehető kedvezmény nem feltétlenül fedezi a betegséggel járó többletköltségeket, összege ugyanis csak havi 5 250 forint.

Egyes betegségek után adókedvezményt lehet igénybe venni, de az legfeljebb az összevont adóalap adójának összegéig terjedhet. A kedvezményre jogosító igazolás megszerzése után havonta egységesen mindenkinek ugyanannyi, az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg - 2015-ben havi 5 250 forint - jár.

A kormányrendelet például az alábbi betegségtípusokat nevesíti: egyes hallási és látási fogyatékot, egyes mentális fogyatékot és viselkedészavarokat, egyes mozgásszervi és daganatos megbetegedéseket. És többek között az egyes immun- vagy emésztőszervi betegségeket, például Crohn betegséget, vagy az egyes enzimek működésének rendellenességeit, például laktóz intoleranciát, lisztérzékenységet, vagy a szénhidrát anyagcsere egyéb zavarait is megtalálhatjuk a listában. Ezek mellett a veleszületett és szerzett szívbetegségek, egyes fejlődési rendellenességek, mint a Down-szindróma, és a cukorbetegség bizonyos fajtái után is érvényesíthető adókedvezmény.

A felsorolt betegségben szenvedők a betegség orvosi igazolásával jogosultak a személyi kedvezmény igénybevételére.

De vajon mire elég havi 5 250 forint?

Érdemes megnézni a részletekért a betegségeket nevesítő kormányrendeletet, mert például a cukorbetegségekből 9 típust nevesít, szívbetegségekből pedig több mint háromszázat. Emiatt nehéz egy egységes kalkulációt végezni, hiszen a kezelések, a gyógyszerárak is eltérőek. Viszont mindkét esetben folyamatos ellátásra, diétára van szükség. Körübelül már akár egymillió cukorbetegséggel élő is lehet, és minden második ember ma Magyarországon valamilyen szív- és érrendszeri betegségben hal meg.

Például egy rákos megbetegedés akár milliós költségeket is hozhat magával, arról nem is beszélve, hogy sokan ilyenkor elveszítik a munkájukat, így az adókedvezmény önmagában abban az esetben mit sem ér. Anyagilag nagyon megterhelő egy ilyen helyzet, az ember hónapokra fizetés nélkül marad. A paróka, a kendők, a kiegészítők is drágák, mindennap be kell járni a kórházba, ez is óriási költségeket ró az emberre. Emellett a táplálkozásra is sokkal többet kell költeni. A bio termékek, a drága cukorpótlók mind további növelik a költségeket.

Egy gluténérzékeny például csak életen át tartó diétával kezelheti a betegségét. Ez azt jelenti, hogy csak búza-, rozs-, árpa. és egyéb kalászos gabonamentes termékeket fogyaszthat, amik sokkal drágábbak, mint a "sima" élelmiszerek. A KSH szerint egy aktív korú felnőtt normatív élelmiszerkosara (amivel teljesíti a létminimum feltételeit, azaz ennél jóval nagyobb mennyiség is lehet) 9 kiló gabonafélét tartalmaz, amire 3 437 forintot költ.

A kalászosokból készült liszteket sokféle alternatív liszttel lehet helyettesíteni. Egy kiló rizsliszt 340-60 forint, 260-80 forint, a zabliszt 840 forint, a lenmagliszt kilója 2070 forint, a mákliszt ugyanígy 1 700 forint, a szőlőmagliszt 4 430 forint. Összehasonlításképp: a búzaliszt 190-220 forint. A világos sör literára 380 forint körül mozog, míg a gluténmentes söré 1900 forint. A gluténmentes csokiskeksz kilós ára 4000 forint, egy egyszerű csokis kekszé 1500-2000 forint.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ugyanígy az KSH-s élelmiszerkosárban havi minimum 7,9 liter tej szerepel, amire 1 964 ezer forintot költenek, sajtra és egyéb tejtermékekre (2,4 kilóra) legalább 2 219 forint megy el egy hónapban. Az árösszehasonlító oldalak tanúsága szerint egy liter tej két-háromszáz forint között van, míg a laktózmentes tej 450 forintról indul. Ha laktózmentesből kell 7,9 litert venni egy hónapban, az már 3 555 forint.

Ugyanazon márka sima ementáli sajtja 3000 forint kilónként, míg laktózmentesen 3 300 forint egy kiló ára. A különböző túró rudik 35 és 80 forint között mozognak, míg a laktózmentes változat 93 forint. Egy pohár laktózmentes tejföl 140-150 forint, a sima 100 forint. Tehát ha 10-20 százalékkal drágább egy laktózmentes termék, mint a sima, akkor az azt jelenti, hogy 2 219 forint helyett 2 440 vagy 2 662 forint lenne egy hónapban a sajtra és tejtermékekre fordított költség. De a laktózérzékenyek eesetében laktáz tabletta is szedhető, ez azt jelenti, hogy mindig, amikor laktóztartalmú ételt fogyasztanak, ugyanúgy egy tablettát is be kell mellé dobni. Lehet kapni 60 darabost 1000 forintért, de ugyanennyiért 20 darabost is árulnak.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem