16 °C Budapest

Fontos változásokkal indul holnap az új tanév

2016. augusztus 31. 14:03

Csütörtök reggel újra becsengetnek, ami a tanév kezdetét jelenti 1 millió 266 ezer gyermeknek és fiatalnak. Összegyűjtöttük mindazokat a változásokat és adatokat, amit érdemes tudni az új tanévről.

Holnap véget ér az önfeledt vakáció, és a reggeli buszjáratokat ismét birtokba veszik az álmos ábrázatú, iskolatáska súlya alatt görnyedő diákok. Persze biztos van olyan tanuló is, aki csillogó szemekkel és csillapíthatatlan tudásszomjjal vág neki a felsőbb évfolyamnak. Akik kezdik az új tanévet:

  • 750 ezer általános iskolás,
  • 210 ezer gimnazista, 
  • 210 ezer szakgimnazista, 
  • 96 ezer szakiskolás. 

Amikor nem kell iskolába menni

Az első tanítási nap szeptember elsején, csütörtökön lesz. Az őszi szünet hivatalosan november 2-4., de ha bele pillantunk a naptárba, akkor azt látjuk, hogy valójában október 29-től egészen november 6-ig nem kell suliba menni. Utána már csak másfél hónap, és jön is a téli szünet, egészen pontosan december 22-től január 2-ig otthon maradhatnak a gyerekek. 2017-ben január harmadikán, kedden kell majd először iskolába menni. 

A tavaszi szünet április 13-án, csütörtökön kezdődik, és április 19-én, szerdán kell majd legközelebb beülni az iskolapadba. Az érettségizőknek május 4. az utolsó tanítási nap, mindenki másnak június 15-ig tart az oktatás, és június 16., péntek lesz a vakáció első napja.

Több mint a kétharmad nem fizet

Az új tanévben a magyar általános- és középiskolások 67 százaléka térítésmentesen kapja a tankönyvet. Ennek oka, hogy a 2013/14-es tanévtől kezdve felmenő rendszerben ingyenessé tették a tankönyveket, így idén már minden alsó tagozatosnak alanyi jogon jár az ingyentankönyv. 

A felsőbb évfolyamosok szociális alapon juthatnak hozzá ingyen a tankönyvekhez:

  • tartósan beteg
  • sajátos nevelési igényű
  • halmozottan fogyatékos
  • pszichés fejlődési zavarai miatt, a tanulásban súlyosan és tartósan akadályozott
  • három- vagy többgyermekes családba tartozik
  • nagykorú, de saját jogán családi pótlékra jogosult
  • aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül

A kiadványok már az iskolákban vannak, a 12 millió kötet összértéke 10 milliárd forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jönnek a béremelések

Szeptember elsejével 3,4-3,5 százalékkal nőnek a pedagógusbérek, ami összesen 32 milliárd forintos mínuszt jelent a költségvetésben. Ez a béremelés 175 ezer embert érint. Az oktatást segítő alkalmazottak kétszer 35 ezer forintos támogatást kapnak, és jövőre 10 százalékos lehet a béremelésük.

Ami még változik

A pedagógusok eltérhetnek a tantermi témaegységhez rendelt kötelező óraszámtól, és a témák egy részét elhagyhatják. Az 1-2. évfolyamosoknak is 45 percesek maradnak a tanórák, de csak 30 percben sajátítják el a tananyagot, a fennmaradó 15 percet pedig játékos formában használhatják fel.

Új intézménytípusokat vezetnek be szeptember 1-től, a szakgimnáziumot. Módosul a minimális osztály- és csoport létszámokkal kapcsolatos szabályozás, hogy a hiányszakmákban minden osztály és képzést el tudjanak indítani.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem