Felvettek? Jobb, ha tudod, milyen papírt iratnak alá veled

Pénzcentrum
2016. július 27. 11:00

Tegnap este kiderültek a felvételi ponthatárai. Utánajártunk, melyek voltak a legnépszerűbb szakok és egyetemek, mi a következő lépés az egyetemi tanulmányok felé, milyen nyilatkozatot kell aláírniuk az államilag támogatott képzésen tanulóknak, és mit tehet az, akit nem vettek fel sehova.

Kedd este 111 162 fiatal izgulhatott a felvételi ponthatárok miatt, és 67 százalékuk (kb. 74 500 diák) örülhetett este 8 után, amikor is kiderült, hogy őket felvették valamelyik felsőoktatási intézménybe.

Rengeteg fiatal várta az sms-t tegnap este Budapesten az infoparkban a Pont Ott Partin, a fővárosihoz hasonló rendezvényt Cegléden, Szolnokon, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon és Egerben is tartottak. A leendő hallgatókat a közös idegeskedésen, majd örömködésen és vigasztalódáson túl hasznos és praktikus információk és előadások is várták az esti rendezvényen.

Szeptemberben a felvett diákok 76 százaléka (kb. 56 600 fő) részesül államilag támogatott oktatásban, 24 százalékuk (kb. 17 900 diák) pedig költségtérítéses formában tanulhat. Idén 4 százalékkal többen jutottak be valamelyik felsőoktatási intézménybe, mint tavaly.

Néhány adat az idei felvételiről

A 111 162 jelentkezőből 72 371-en jelöltek meg első helyen, mesterképzést 11 201-en, felsőoktatási szakképzést pedig 6440-en. A felsőfokú végzettségű felvételizők közül 21 150-en mesterképzésre jelentkeztek első helyen. Ösztöndíjas képzésre 95 883 fő szeretne bekerülni, és 15 279-en jelöltek első helyen költségtérítéses formát - írja az MTI.

A legnépszerűbb egyetem idén az ELTE, a legnépszerűbb szak pedig a gazdálkodási és menedzsment lett. Második helyen az óvodapedagógus, a harmadikon pedig az mérnökinformatikus képzés végzett.

Készült egy negatív toplista is, miszerint a legkevésbé népszerű szak idén a mezőgazdasági szakoktató volt, amire összesen 9-en jelentkeztek. Ez követi a romológia szak, amin 14-en, az üvegtervezés szakon pedig 16-an tanulnának - írja az Eduline.

Az alsó ponthatár idén is változatlanul 280 volt, a slágerszakokra viszont idén is nagyon nehéz volt bekerülni, az ELTE-n a biológia-fizika szakos tanár képzésnél volt az egyik legmagasabb a küszöb, 480 pontra volt szüksége annak, aki ott folytatja a tanulmányait.

Ezt tedd, ha nem vettek fel

Annak közel 36 700 felvételizőnek, akinek nem sikerült bejutnia a választott képzésre, még mindig lehet megoldás a pótfelvételi, amit várhatóan a hónap végén hirdetnek majd meg, ekkor viszont már csak egy szakot lehet választani, és zömében önköltséges képzéseket hirdetnek.

Aki viszont úgy véli, hogy valami csúnya gikszer csúszott a rendszerbe (jogi értelemben), mert őt bizony fel kellett volna vennie a kiszemelt egyetemnek, akkor van lehetőség jogorvoslati eljárásra, és az ezzel kapcsolatos levelet 15 napon belül kell eljuttatni az Oktatási Hivatalnak, az emberi erőforrások miniszterének - írja az Eduline.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezt tedd, ha felvettek

Annak a körülbelül 74 500 felvételizőnek, akinek sikerült bejutnia a választott képzésre, az első legyen az, hogy örül és világgá kürtöli, hol folytatja tanulmányait szeptembertől. Vélhetően minden közösségi életet élőben van annyi empátia, hogy két napon keresztül (de tényleg csak ennyi legyen!) elviselje az örömködő fiatalok eufóriáját, és posztjait.

Ha ez lecsengett, akkor érdemes elindulni a tennivalók listájával. 

Az Oktatási Hivatal legkésőbb augusztus 5-ig írásbeli értesítést küld a besorolásról, és az egyetem is meg fogja keresni leendő hallgatóját, hogy tájékoztassa arról, mik a további teendők.

Ebben benne lesz az is, hogy mikor kezdődik az első szemeszter, és mikor kell beiratkozni, mivel ez intézményenként eltérő lehet. És persze gólyatábori meghívó is érkezik majd, ahol aztán a HÖK-ösök és idősebb diáktársak bevezetik az egyetemi életbe a gólyákat.

Ezt íratják alá: a sokat emlegetett hallgatói nyilatkozat

Az állami ösztöndíjasoknak és részösztöndíjasoknak, tehát akiknek a tanulmányi költségeit az állam fizeti, azoknak alá kell írniuk egy hallgatói nyilatkozatot. Erről egyébként előzetesen tájékoztatást kapnak a diákok majd. A főbb kötelezettségek a következők:

  • a hallgató vállalja, hogy a támogatott képzés tanulmányi ideje alatt, de legkésőbb annak másfélszeresén belül lediplomázik,
  • ha nem fejezi be ennyi idő alatt a tanulmányait a hallgató, akkor vállalja, hogy az államtól kapott ösztöndíj (ami a tandíj) 50 százalékát visszafizeti az államnak,
  • a diploma megszerzése után 20 éven belül lesz hazai munkaviszonya legalább annyi ideig, amíg a támogatott képzés tartott,
  • ha utóbbi nem teljesül, akkor vállalja a hallgató, hogy visszafizeti az államnak a teljes ösztöndíjat (az éves fogyasztói ár növekedés mértékével növelve).

A fentiekben csak nagyvonalakban foglaltuk össze a legfontosabbakat, a nyilatkozat ennél jóval részletesebb. De még annak alapos tanulmányozása után is vetődhetnek fel kérdések, például mi történik akkor, ha hallgató félbe hagyja a képzést? Ha ezt legkésőbb a második szemeszter végéig megteszed, akkor nem kell visszafizetni az ösztöndíjat. Ha nem sikerül befejezni mondjuk az alapszakot 4 év alatt (ami egyébként 3 éves képzés), akkor sincs nagy probléma, viszont a hallgató átkerül költségtérítéses képzésre.

Tehát a legfontosabb, hogy miután kiderültek a ponthatárok, még semminek sem lett vége. Sőt, a fentiekből jól látszik, hogy most kezdődik még csak a java, azoknak is akiket felvettek a választott egyetemre, és azoknak, akiket nem.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem