Az arabica kávéfajta ára kilenc havi legalacsonyabb szintjére csökkent a héten, és várhatóan nem áll meg, további esésre van kilátás. Miden jel arra utal, hogy folytatódni fog a 2016 óta tartó medvepiac.

Ennek részben pedig nem más az oka, mint a klímaváltozás: a kávétermő vidékeken egyre enyhébbek a telek. Márpedig a hideg sokkal nagyobb veszélyt jelent a cserjékre, mint a szárazság.

Az év első hónapjaiban a kávéipar ezért leginkább Brazíliára figyelt, ahol a szokásosnál hidegebb hónapokra számítottak az év elején, kiindulva abból, hogy az északi féltéken, főként Észak-Amerikában durva téli körülmények alakultak ki. Miután ez nem következett be a világ legnagyobb kávétermesztő országában, valamint a második helyezett Vietnámban is kedvezők voltak az időjárási körülmények, maradt a túlkínálati piac. A héten 9 havi mélypontra esett a felvásárlási ár.

A technikai képen se látszik emelkedés

A kávé ára 2011 áprilisában volt a legmagasabb: tonnánként 331,65 dollárba került. Jelenleg viszont a 115-120 dolláros tonnánkénti ársávban mozog, vagyis majdnem harmada a csúcsnak. De idén ennél borítékolhatóan lesz még drágább, várhatóan a nyári hónapokban. 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is volt egy enyhe, 15-20 százalékos áremelkedés a nyáron.

A medvepiac 2016 novembere óta tart. Az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében pedig az elsődleges és a másodlagos piacon is egyre több szerződést kötnek a kávéra. A 271 ezer feletti kontraktus szám rekordnak számít, a folyamatosan növekvő érdeklődés mellett is csökkenő trend pedig arra utal, hogy kár emelkedésre számítani - írja Andrew Hechtz árupiaci szakértő a Seeking Alphán megjelent elemzésében.

Nyáron az hozhat ismét kisebb emelkedést, hogy a kávéház-láncok (például a Starbucks vagy a Costa), valamint az élelmiszeripari cégek a határidős piacokon vásároltak be kávéból, aláárazva a terméket. Ha ezek kifutnak, akkor a termelők magasabb árat kérhetnek - írja az OG jóslatában.

Nagyon kéne már a drágulás

A Világ Kávétermesztőinek Fóruma (World Coffee Producers Forum) szerint viszont a jelenlegi ársáv tarthatatlan helyzetet okoz a termelőknek. "A mostani árszínvonalon a kávé gazdasági szempontból nem fenntartható az afrikai és világszerte működő ültetvényesek számára" - írják közleményükben.

Afrikai tagszervezetük szerint hosszútávon ellátási válság alakulhat ki, mert egyre több szereplő vonulhat ki a piacról. "Hogy várhatnánk el, hogy a gyermekeink, a következő generáció folytatja a kávétermesztést, ha azt látják, hogy a szüleik a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják már fedezni" - mondta el René León, a Promecafé ügyvezetője az afrikai helyzet kapcsán.

A nemzetközi szervezetek ezért azt javasolják, hogy az ellátási lánc minden szegmensében dolgozni kell a megoldáson, hogy olyan áron adhassák el a kávét, hogy az a termesztőknek is megérje.

A fotó forrása: Joe Raedle/Getty Images/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!