Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bírósághoz benyújtott feljegyzés szerint Papadopoulos korábban hazudott a vizsgálóbírónak és nem vallotta be, hogy olyanokkal állt kapcsolatban, akik saját állításuk szerint oroszokkal tartottak fenn kapcsolatokat és elhallgatta, hogy maga is találkozott egy professzorral, aki szerint Oroszországnak kompromittáló információi voltak Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről.

Papadopoulos már korábban bűnösnek mondta magát, vádalkut kötött és együttműködött a Mueller vezette bizottsággal. Ítéletet várhatóan szeptember 7-én hirdetnek az ügyében - írja az MTI. (Kína a haderejét fitogtatja az USA szerint.)

Mueller bírósághoz benyújtott feljegyzése szerint - amely megjelent az amerikai sajtóban - George Papadopoulos bűncselekménye "kárt okozott a 2016-os elnökválasztási folyamat orosz befolyásolásának feltárását célzó kiderítését kormányzati vizsgálatnak". Mueller hangsúlyozta, hogy Papadopoulos hazudott annak érdekében, hogy "elrejtse oroszokhoz és orosz közvetítőkhöz fűződő kapcsolatait a kampány idején és 2017. január 27-én, a vizsgálat kezdetén hamis nyilatkozatot tett a nyomozóknak".

George Papadopoulos - egy energetikai ügyekkel foglalkozó chicagói ügyvéd - egyike az amerikai elnök három volt kampányszakemberének, aki elismerte, hogy nem mondott igazat a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nyomozóinak. A másik két volt munkatárs: Michael Flynn, aki Donald Trump beiktatása után három hétig a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója is volt, valamint Robert

Gates, a kampányfőnök Paul Manafort helyettese. Mind Flynn, mind Gates együttműködik a Mueller-bizottsággal.

A banki és adócsalásokkal vádolt Paul Manafort ügyében az esküdtszék csütörtök óta tanácskozik, döntésre még nem jutott, az egyeztetést az esküdtek hétfőn folytatják. Az egyik esküdt pénteken jelezte, hogy megfenyegették, ezért a tárgyalást vezető bíró bejelentette, hogy sem az esküdtek nevét, sem a lakhelyüket nem hozza nyilvánosságra. A CNN hírtelevízió perkeresetet nyújtott be az esküdtek adatainak nyilvánosságra hozatala érdekében, ám a bíróság szombaton ezt elutasította.

A fotó forrása: Drew Angerer/Getty Images/AFP.