Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Régiónkban még mindig a szlovákiai kereskedők veszik ki a legtöbb pénzt a vásárlók tárcájából - írta az Új Szó annak kapcsán, hogy a múlt héten a magyar valuta 315 forint/eurós árfolyammal idei leggyengébb árfolyamát érte el. A szomszédos országok üzletei már korántsem olyan vonzók a szlovákiai vásárlóknak, mint korábban, mert átlagosan enyhén gyengült az euró a cseh koronával, a lengyel zlotyval és a forinttal szemben.

Szakértők szerint azoknak, akik nem laknak messze az országhatártól, még mindig megéri külföldön vásárolni. Az élelmiszer továbbra is Szlovákiában a legdrágább. Magyarországon és Csehországban ehhez átlagosan kilenc százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá, Lengyelországban pedig csaknem a harmadával alacsonyabbak az árak - mondta Jana Glasová, a Postabank elemzője.

Szlovákiában jelenleg nagyjából hat százalékkal drágábbak az élelmiszerek, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a vaj, a tojás és a sertéshús ára ennél jóval nagyobb ütemben nőtt. A klasszikus negyedkilós vaj ára például az őszi hónapokra meghaladta a két eurót. A tojás 37 százalékkal kerül többe a tavalyinál Az előzetes hírek szerint idén drágább lesz a karácsonyi hal is. Míg tavaly egy kilogrammnyi élő ponty ára nagyjából 3,70 és 3,90 euró között mozgott, idén ez meghaladhatja a négy eurót.

A nyitókép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu