Dél-Korea körülbelül 240 millió vont (57 millió forint) költött Kim Dzsongun észak-koreai diktátor kisebb húga, Kim Jodzsong és diplomáciai kíséretének háromnapos vendégül látása a phjongcsangi téli olimpiai játékok elején - adta hírül a Reuters a szöuli kormány hivatalos adataira hivatkozva. A pénzt főként szállásra, utazásokra és étkezésre költötték.

A delegációnak négy vezető volt a tagja - papíron a legmagasabb beosztású politikus a 90 éves Kim Jongnam volt, a sztálinista rezsim hatalom nélküli elnöke. Kim Jodzsong "csak" a Koreai Munkapárt agitprop osztályának helyettes vezetője. Rajtuk kívül 18 tagú stábjukat kellett élelmezniük és fuvarozniuk a dél-koreai vendéglátóknak - derült ki a szöuli Egyesítési Minisztérium tájékoztatójából.

Luxus a fejeseknek

A diktátor húgát és a többi észak-koreai vezetőt az ötcsillagos Walkerhill Hotelben szállásolták el, amely a dél-koreai főváros keleti részén, a Han folyó partján található. A szálloda fél órára van a nemzetközi repülőtértől, allergiamentes szobái között olyanok is vannak különleges kilátást kínálnak a Szöult körülvevő hegyekre.

Kim Jodzsong és kísérete sokat utazott szálláshelye és a téli olimpia versenyhelyszínei között, amelyek az ország keleti tengerpartján találhatók. A dél-koreai kormány számos fogadást szervezett nekik első osztályú hotelekben.

Az Egyesítési Minisztérium körülbelül 130 millió vont költött a szállásköltségekre és nagyjából 50-50 milliót a közlekedésre, illetve a vendégek étkezésére - árulták el a tárca illetékesei. Ez eléggé éles ellentétben van azzal, ami a sportolóknak jutott.

Csak szerényen

A Nemzetközi Olimpiai bizottság körülbelül 50 ezer dollárral (13 millió forint) támogatta Észak-Korea 22 sportolóját, azaz fejenként 2300 dollárral (580 ezer forint) számolhattak. Ez a pénz a töredéke volt annak, amennyibe az észak-koreai kulturális delegáció olimpiai látogatása került. Ennek egyebek mellett része volt a sztálinista rezsim legendás pomponlány csapata, 229 taggal, illetve egy 137 zenészt felvonultató nagyzenekar.

Az Egyesítési Minisztérium február elején adott tájékoztatást arról, hogy rekordnagyságú költségvetéssel, 658 millió forintnak - fejenként jóval több mint másfél milliónak - megfelelő összeggel gazdálkodva láthatja vendégül az észak-koreai küldöttségnek azt az összesen 418 tagját, akik nem vettek részt a versenyeken.

A fotó forrása: AFP