A második világhabú óta volt egy nagyon fontos konszenzus az amerikai politikai elitben az Egyesült Államok külpolitikájával kapcsolatban. Akár republikánus, akár demokrata államfő állt az ország élén, mindig támogatta azt a törekvést, hogy Amerika vezetésével a fenntartsanak a világon egy szövetségi és biztonsági rendszert - kezdi elemzését a Financial Timeson Gideon Rachnman vezető publicista.

John Kennedytől Ronald Reaganen át a két Bushig és a Clinton házaspárig mindenki egyetértett abban, hogy az USA érdeke a szabadkereskedelem és a demokrácia érvényesülésének segítése az egész kerek világon. Donald Trump megtörte ezt a konszenzust. Olyan radikálisan szakított ezzel, hogy sok megfigyelő úgy látja: egyszerűen csak nem tudja, mit csinál. Rachman szerint tévednek. Egyre világosabbá válik a racionális, következetes Trump-doktrína.

Kapcsolódó

A gazdaság az első

A garabonciás elnök normarendszere négy elemből áll - véli az FT publicistája -, amelyből az első a gazdaság első helyre helyezése. Az alatt a szlogen alatt, miszerint "Tegyük Amerikát újra naggyá!" elsősorban a gazdaság felpörgetése értendő. Ennek szellemében szállt rá Trump azokra az országokra, amelyek szerinte túlzott kereskedelmi többletet érnek el az USA-val szemben

További eleme ennek, hogy a szövetségeseket és az ellenségeket a gazdaság és a kereskedelem szempontjai szerint választja el, ami ellentmondásban van azzal a helyzettel, hogy az USA számos szövetségese - nem is akármilyen országok: Japán és Németország - egyben külkereskedelmi többletet ér el vele szemben. A végeredmény az, hogy az elnök rátámad országa hagyományos szövetségeseire, ahogy tette ezt például a NATO-csúcson az EU-val szemben, amelyben olyan szerveztet lát, amely támogatja országa gazdasági ellenfeleit.

Intézmények helyett nemzetek

A Trump-doktrína második eleme abban nyilvánul meg, ahogy ostorozza a nemzetközi szervezeteket az ENSZ-től a WTO-n keresztül a G7-ig. Ezekben a "politikai korrektség" bástyáit látja, ami olyan ügyek felkarolásában jelentkezik, amelyek esetén áldozatot kell hozniuk az országoknak. A legjobb példa erre a párizsi klímamegállapodás, amelyet beiktatás után nem sokkal felrúgott.

A nemzetközi szervezetekkel szemben előnyben részesíti a nemzetek közötti kétoldalú egyezkedéseket, ahol az USA súlyánál fogva eleve előnyben van. A nemzetközi szervezetekben a többség leszavazhatja az amerikai álláspontot, amit az elnök elődei tudomásul vettek azon az alapon, hogy a nemzetközi kapcsolatokat kölcsönösen elfogadott szabályok alá kell rendelni. Trump azonban szándékosan elhanyagolja ezt az elvet.

Elvek helyett törzsek

A háború utáni amerikai történelemben még az olyan ultrarealista elnökök, mint Richard Nixon is elfogadták, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak bizonyos általános elveken kell alapulniuk - folytatja Rachman. Bár könnyű kimutatni a képmutatást és a következetlenséget abban, ahogy az USA mindenkori vezetése képviselte a demokrácia és az emberi jogok érvényesülésének elsőbbségét, szóbeli elkötelezettségük legalább végig szilárd volt.

Ezzel szemben Trump nem mutat érdeklődést ezek iránt az elvek iránt. Ehelyett úgy véli, hogy a Nyugat kulturális vagy akár faji azonossága alapján tartozik össze. Ebből fakad, hogy a bevándorlást tarja a nyugati világra leselkedő legnagyobb veszélynek. Ezt világossá is tette, amikor arról beszélt, milyen rossz Európának, hogy változik a kultúrája.

Befolyási övezetek

Mivel idegenkedik az általános elveken és szabályokon alapuló világrendtől, könnyebb számára elfogadni, hogy a világ informális befolyási övezetekből álljon. Ezekben a nagyhatalmak - az USA, Oroszország, Kína - vinnék a prímet saját házuk táján.

Az elnök soha nem állt ki emellett az elképzelés mellett, de például célzott arra, hogy az Ukrajnától elcsatolt Krím félsziget természetes része Oroszországnak és állandóan megkérdőjelezi az USA globális szövetségi rendszerének értelmét.

További jele a befolyási rendszerek melletti elkötelezettségének, hogy lelkesedik az olyan erős emberek iránt, mint orosz vagy kínai kollégája, Vlagyimir Putyin, illetve Hszi Csin-ping. Olyan érzést kelt ezzel, hogy úgy képzeli a nemzetközi viták rendezését, ahogy az óriáscégek vezérigazgatói megosztják egymással a piacukat. Trumpot nem érdekli, hogy az oroszok vagy a kínaiak milyen értékek alá rendelik saját befolyási övezetük országaival kialakított kapcsolataikat.

Mi a gond?

Rachnam szerint az érthető, hogy felvetődik az 1945 után kialakult politikai hagyomány felülvizsgálatának igénye, hiszen születésekor Amerika gazdasági felsőbbsége megkérdőjelezhetetlen volt és elkezdődött a hidegháború. A gond az, hogy Trump olyan alternatívát kínál erre, amely nem csupán radikális, hanem veszélyes és erkölcsileg megkérdőjelezhető.

Az USA-nak szövetségesekre van szüksége - a befolyási övezetek kialakulása csak az orosz és a kínai expanziót segíti. A gazdaság előtérbe tolása is megkérőjelezhető: Trump elődei tisztában voltak azzal, hogy a biztonsági és a gazdasági érdekek sokszor szorosan összefonódnak. Emellett Trump gazdasági világképe túlságosan egyszerű, miután csak a kereskedelmi többlettel foglalkozik.

A morális veszély pedig abból fakad, hogy Amerika feladja imázsának azt a részét, miszerint a világ vezető hatalma a jót kívánja szolgálni a világon, a politikai és gazdasági szabadság mellett áll. Ha kiderül, hogy ez a továbbiakban már az ideológia, az elvek, a propaganda szintjén sem igaz, azért nagyon nagy árat fizethet a világ.

A fotó forrása: Mandel Ngan/AFP