Ironikusnak látja 2018 júliusának fejleményeit a brit belpolitikában Philip Stephens, a Financial Times (FT) vezető publicistája. A kemény brexit hívei, azaz a brexiterek úgy gondolják, hogy miután az Egyesült Királyság jövő tavasszal kilép az EU-ból, a londoni parlament visszanyeri a szuverenitását az ország sorsának formálásában. A törvényhozás azonban mintha túl korán, már most megtette volna ezt, és nem azért, hogy irányt szabjon kormányzásnak, hanem hogy lebénítsa azt.

Theresa May miniszterelnök kormányának kezéből kicsúszott a gyeplő és ugyanez a helyzet a kormánypárt, a konzervatívok Európa-ellenes fundamentalista szárnyával. A törvényhozás alsóháza megtagadta, hogy támogassa a kormány legújabb brexitstratégiáját, azaz, ha tetszik, gyakorolta szuverén hatalmát. Mivel azonban más irányt nem szabott, úgy is láthatjuk, hogy valójában nem tett semmit.

Belpolitikai zűrzavar

A függetlenségről döntő két évvel ezelőtti népszavazás óta ingadozások és fordulatok, összeütközések és ellentmondások követik egymás a nemzeti önpusztításnak ebben a szomorú történetében - véli az FT szakírója. May próbálkozása, hogy kibékítse pártja kibékíthetetlen (brexiter és EU-párti) szárnyait kimerítette lehetőségeit.

Engedményekkel igyekezett megbékíteni az előbbi képviselőit, miután új stratégiája szerintük a brexit elárulása, hiszen az áruk kereskedelme területén bent tartaná az EU-s vámunióban Nagy-Britanniát. Ezzel azonban csak megerősítette az Európa-pártiak elszántságát a puha brexit támogatása mellett.

Stephens szerint a brexiterek azt hitték, rá tudják erőltetni a társadalomra álomvilágukat, amelyben ismét Anglia lenne a világ ura. Úgy vélték, ha a kormányban lévő hangadóik lemondanak, akkor el tudják fogadtatni akaratukat. A parlament azonban nem úgy táncol, ahogy ő fütyülnek: ki tudják siklatni May terveit, de nem tudják elfogadtatni a sajátjaikat. Ha fennmarad ez a patthelyzet, akkor az ország - miután nem tud ésszerű feltételekkel kilépni - az EU tagja maradhat.

Üzenet a másik félnek

A hardcore brexiterek a publicista szerint Michel Barnier-nek, az EU brexitügyi főtárgyalójának akartak üzenni. Világossá akarták tenni, hogy bármit is ír alá a londoni kormánnyal, a brit miniszterelnöknek nincs elég hatalma ahhoz, hogy azt elfogadtassa a törvényhozással. Ebben igazuk lehet, ám abban tévednek, hogy a válási szerződés megkötésének alternatívája az, hogy az Egyesült Királyság egyszerűen kilép az EU-ból, és megy tovább a maga útján.

A legtöbb fundamentalista angol nacionalista, ezért nem tudja, hogyan megy az alkudozás az EU tagállamai között. Együtt szabják meg a viszonyaik feltételeit. Ennek megfelelően az EU-27 fogja eldönteni, hogy felfüggeszti-e teljes brit importját, amíg az onnan érkező termékek nem szereznek megfelelő EU-s minőségi bizonyítványokat. Ők döntik el, hogy az uniós légi szervezet engedi-e leszállni a szigetországban felszállt repülőgépeket a kontinensen, hogy a brit szállító cégek milyen feltételekkel működhetnek franciaországi Calais-n túl.

Ugyanez vonatkozik majd a nemzetgazdaság minden területére kezdve az adtok átadásától a gyógyszerek vagy a nukleáris technológiák engedélyezéséig. A válás nélküli kilépés gyakorlatilag a gazdaság leállításával lenne egyenlő. Nincs az a brit kormány, amely ezt elfogadhatja.

El lehet halasztani

A zuhanásszerű kilépés alternatívája a brexit elhalasztása - véli az FT publicistája. Ha a kormány összehoz egy megállapodást ősszel az EU-val, ám nem képes ehhez megszerezni a parlament támogatását, akkor nem a tory fundamentalistákhoz, hanem az egész törvényhozáshoz fordulhat azzal a kéréssel, hogy szabják meg közösen az új irányt. Lényegében biztosra vehető, hogy a kormánypárt és az ellenzék soraiból összejönne a többség az EU-a alapszerződés 50. cikkelye szerint megindított kilépési folyamat felfüggesztéséhez.

Ezzel senki nem adná fel az elveit, csak a kamikaze brexitet kerülnék el, amit a képviselők többsége elutasít. Kizárólag azok a brexiterek járnának rosszul, akik úgy gondolják: bármilyen feltételt vállalva ki kell léptetni az országot az EU-ból a legelső lehetséges napon (2019. március 29-én), majd utólag felrúgják az alkut.

Kiút, ha nincs kiút

May az elmúlt napokban nem riadt vissza egy kevés erőszakoskodástól. Azzal fenyegette meg az EU-párti torykat, hogy ha nem támogatják a brexiterek szája íze szerint módosított kormánystratégiát, akkor bizalmi szavazást kér maga ellen, a kormány megbukik, és az ellenzéki Munkáspárt kerül hatalomra.

Ez most bevált, de eljöhet egy pont, hogy ez a fenyegetés sem működik és meg kell hoznia egy végső döntést: újabb népszavazást kell kiíratnia az uniós válásról a patthelyzet feloldására.

A fotó forrása: Shutterstock.