Egyszerre - pontosabban csaknem egy időben - három közvetlen légi járat indul el Budapest és az Egyesült Államok között. Májustól a LOT Chicagót és New Yorkot teszi közvetlenül elérhetővé, ezzel párhuzamosan pedig megkezdi az American Airlines Philadephiába tartó járatának üzemeltetését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Ez utóbbi járatnyitásról az USA nagykövetségének fogadásán adott tájékoztatást a fogadó város, a légitársaság és a Budapest Airport egy-egy vezetője. Kam Jandu, a Budapest Airport Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint az új észak-atlanti járatok akár 15 százalékkal is növelhetik a reptér utasforgalmát idén. Ám mivel a légikikötő bővítése csak a nyár végére készül el, valószínűleg állandósult tumultus várja majd az utasokat. Ferihegyen egyelőre nincs fedett parkoló - a hotelt viszont már átadták.

Az elmúlt években az USA-ból hazánkba és fordított irányban is nőtt a forgalom - ám közvetlen járat híján az utasok többnyire London, Amszterdam, Párizs vagy Frankfurt érintésével tudtak csak eljutni Budapestre. Ez most alapvetően megváltozik, hiszen a három most induló járaton felül főidényben az Air Canada Rouge is közlekedtet gépet Budapest és Toronto között.

Megjelent az igény

Nőtt a magyar utasok száma is: 2016-ban 7,7 százalékkal, tavaly pedig 10,2 százalékkal, 476 ezerre nőtt az Amerikai Egyesült Államokba utazók száma. Az utasok 88 százaléka szabadidős céllal indul, és a legnépszerűbb városok pedig továbbra is New York, Los Angeles, San Francisco, Miami és Las Vegas. A legtöbb magyar turista és üzletember a 2001-es terrortámadás előtt utazott az Egyesült Államokba, ezt a szintet csak tavaly sikerült felülmúlni.)

A közvetlen járatokkal jelentős számban utaznak a környező országok állampolgárai. A szlovák, román, szerb és horvát utasoknak ugyanis Budapest a legközelebbi indulási helyszín az Egyesült Államokba. A becslések szerint a Budapestről induló járatok utasainak mintegy harmada a környező országokból érkezik.

Miért éppen Philadelphia

Az American Airlines az elmúlt két évben 3 milliárd dollárt fektetett csak a kiszolgálás színvonalának fejlesztésébe. Tom Lattig regionális igazgató elmondta: jelenleg a világ 50 országának 350 célállomására közlekednek, tavaly 209 millió utast szállítottak. Philadelphia az USA keleti partjának egyik elosztó bázisa - innen 100 városba lehet eljutni. A Philadelphia-Budapest járat utasainak 80 százaléka várhatóan amerikai lesz, de a jó csatlakozási lehetőségeket a magyar turisták és üzletemberek is kihasználhatják.

Napi.hu, Szakonyi Péter

Sokan Philadelphiát tartják az USA bölcsőjének. Itt található az amerikaiak számára kihagyhatatlan műemlék és helyszín, és itt született meg az amerikai nemzeti lobogó is. Bár, a gyalogszerrel is könnyedén bejárható város a keleti parton "csak" a második legnagyobb metropolisz, itt létesült az első amerikai börtön, kórház, könyvtár, tőzsde, egyetem, pénzverde, sőt áruház is. Svetlana Yazovskikh, a Philadelphia Convention and Visitors Bureau nemzetközi igazgatója szerint az egyedülálló múzeumok mellett olcsó a vásárlás, mivel városban mindenütt adómentesen lehet megtölteni a bevásárlókosarakat. A szűken vett belvárosban 12 ezer szállodai szoba található és a fejlesztések nem állnak meg: a Four Seasons például a város most épülő legmagasabb felhőkarcolójának tetején nyit luxusszállodát.

A nyitókép forrása: Szakonyi Péter/Napi.hu.