2017-ben ugyanis 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.

A többség számára az otthon jelenti a biztonság szigetét, ám a balesetbiztosítási statisztikák alapján a balesetek zöme a háztartásokban következik be: az Union Biztosító balesetbiztosítási térítéseinek jelentős többségét a múlt évben is ilyen esetekre fizette ki - adta hírül a biztosító. A KSH adatai alapján míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember életét követelték Magyarországon. Az otthon előforduló balesetek több mint fele esésből, zuhanásból adódik, de gyakran fordul elő égési, vagy éles, szúrós tárgy miatti sérülés is.

Védettség földrajzi korlátok nélkül

A balesetbiztosítási védettség ugyanakkor korántsem korlátozódik a lakóhelyre: ezek a konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek. Ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó további kiadásokra.

dén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a Vienna Insurance Group három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük pedig 1,64 milliárd forintot tett ki.

Ilyen biztosítás igen eltérő nagyságú biztosítási összegekre köthető. Megfelelő védelemről az Union szerint akkor lehet beszélni, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Egy ilyen mértékű védelem pedig egyénileg már akár havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető.

A különböző biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintos szintet, ezért célszerű önálló balesetbiztosításban is gondolkodni.

További fontos jellemzők

  • Baleset esetén a károsult önálló, illetve a kiegészítő balesetbiztosításai együttesen is felhasználhatók: ezek szolgáltatásai összeadódnak.
  • Az egyes balesetbiztosítások térítési köre lényegesen eltérhet egymástól: van, amelyik csak a hagyományos értelemben vett sérülésekre alkalmazza a baleset fogalmát, más termékeknél beleférnek a fedezetbe olyan, különösen a nyári időszakban előforduló balesetek is, mint a rovar- vagy pókcsípés, illetve különböző mérgezések is. Így a balesetbiztosítás megkötése előtt célszerű pontosan tisztázni, hogy annak megkötésével a számunkra megfelelő védelmet kapjuk-e meg.
  • Minden balesetbiztosítás tartalmaz ugyanakkor kizárásokat. Az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napégés vagy a tiltott helyen való fürdés.
  • Alapesetben kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset is, ám egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés.
  • Balesetbiztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak balesetbiztosítási fedezetet.

Fotó forrása: Shutterstock.