Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az internetes portál vezetője gyakorlatilag teljesen megbízhatónak nevezte a Belügyminisztérium kezelésében álló adatbázist, mert abban minden műszaki vizsga és átírás esetén rögzítik a járművek kilométeróra-állását. Ennek ellenére az oldalt évente csupán 20-30 ezren keresik fel, miközben tavaly elérte a 688 ezret az okmányirodai átírások száma, vagyis az országban futó 3,4 millió jármű jelentős része cserél gazdát évente.

A szakértő arra számít, hogy idén akár 750 ezren is vehetnek gépkocsit, és tovább nő a külföldről behozottak aránya. Az utóbbiak előélete nehezebben ellenőrizhető és az sem biztos, hogy olcsóbbak, hiszen a megbízható járműveket külföldön is keresik, ezért a Magyarországra érkezők között sok a hibás - tette hozzá Halász.

A megtett kilométerek száma nem az egyetlen szempont, hiszen a sokat futott jármű is lehet megbízható gondos szervizelés mellett, ezért a használt autót keresőknek erre is érdemes figyelniük - mondta a Jóautók.hu vezérigazgatója az MTI beszámolója szerint.

Fotó forrása: Shutterstock.