informatikai környezet üzemeltetés-támogatásának biztosítására kiírt ajánlati felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, valamint az ajánlatkérő ezt követően meghozott valamennyi döntését törölte, és 8 millió forint bírságot rótt ki a pályázat gazda NAV-ra.

A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg, a kiszabott bírság magasnak számít a KD gyakorlatában. Főként állami hivatalt, pláne nem az adóhatóságra szoktak ilyen súlyos tételt kiróni.

Az ügy lényege

A szövevényes ügy lényege, hogy a tender iránt az Answare Informatikai Szolgáltató Kft., az Invigor Informatika Kft, az ATOS Magyarország Kft. és a RacioNet Zrt. érdeklődött. Miután a felhívást és a tender dokumentációt nem találták megfelelőnek arra, hogy ajánlatot tegyenek, több kérdést tettek fel az ajánlatkérőnek.

Kaptak is válaszokat: de ezek után a NAV pontatlan és téves dokumentumokat osztott meg velük. A határozat szerint nem volt pontos például az eszközlista, olyan tételek is szerepeltek rajta, amelyeket már leselejteztek, vagy nincs közük az e-Bev rendszeréhez. De az egyik panasztevő észre vette, hogy hiányoznak róla olyan eszközök, amelyekről viszont biztosan tudta, hogy az adóhatóság használja.

Probléma volt továbbá, hogy az ajánlatkérő jogsértő módon módosította a szakemberekre vonatkozó nyilatkozatokat.

A jogorvoslatot az Answare Informatikai Szolgáltató Kft. kezdeményezte először, majd hivatalbóli kezdeményezőként fellépett a Közbeszerzési Hatóság Elnöke is.

Súlyos hiba, de legalább az első

A részletek ismertetését most mellőzve, a KD álláspontja szerint az ajánlatkérő súlyos jogsértést valósított meg az eljárást megindító felhívásban, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása során, amely jogsérelem azonban a közbeszerzési eljárás vizsgált szakaszában - figyelemmel az eljárást lezáró döntés hiányára - az eljárást lezáró döntésre nem hatott, nem hathatott ki.

Tehát itt az az érvelés, hogy a jogsértés - az említett két esetben - megtörtént ugyan, de az ajánlatkérő nem hirdetett eredményt, így a potenciális ajánlattevőket nem érte joghátrány. Ennek ellenére a jogsértés, jogsértés maradt, amire reagálni kellett.

A KD a bírság 8 milliós összegének meghatározása során a jogsértés súlyosságán túl figyelemmel volt a közbeszerzés magas értékére (a nettó 8 milliárd 142 millió forintra). Viszont értékelte az ajánlatkérő együttműködő magatartását, valamint azt, hogy a jogsértés a közbeszerzési dokumentumok megsemmisítésével reparálható volt. A KD figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérővel szemben jogsértés megállapítására az elmúlt 24 hónapban nem került sor.

Az ügyben a NAV-ot az Ész-Ker Kft. akkreditált közbeszerzési tanácsadója képviselte. Ez a cég azért érdekes, mert - általában az SBGK Ügyvédi Irodával közösen - több közbeszerzési tanácsadási szerződést nyert a Miniszterelnökségtől. Ezek összesített értéke eléri a 10 milliárd forintot. A tanácsadót épp áprilisban bízta meg az adóhatóság.

Nem ez az első NAV-os beszerzés, ami gyanús

Ahogy arról a Napi.hu korábban részletesen írt, tavaly furcsa körülmények között felmondott a Microsoft magyarországi képviselete a legnagyobb ügyfeleket kiszolgáló alvállalkozóinak. A LAR-partnerek (ezek közé tartozott a mostani ügyben is érintett Racionet Zrt.) elvesztése a multi cégnek is nagyon fájt, de egy több éve tartó belső vizsgálat során épp a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerződésénél találtak korrupciógyanús hibákra.

Az akkori, 2013-as beszerzés esetében a revizorok rádöbbentek, hogy a szoftvereket a partneri kedvezményes árhoz képest túlárazva adták el az adóhatóságnak. Folytatva a vizsgálatokat az is kiderült a számukra - lapunk információi szerint -, hogy a NAV nem is használta fel a Microsoft programjaihoz használható licenszeket, mert ezek egy részét fel sem tudták volna telepíteni az informatikai eszközeikre. A hatóság informatikai beszerzéseit ekkor Tiborcz Péter, az Elios-ügy miatt ismert Tiborcz István testvére intézte.

Később az is kiderült, hogy hasonlóan aggályos lehet a teljes magyar közigazgatás szerződésállománya, amelyeket Microsoft szoftverekre kötöttek.

Az Index pedig egy olyan közbeszerzésről írt korábban, amelynek a körülményei és kritériumai annyira behatároltak voltak, hogy előre tudni lehetett, ki lesz a győztes. A lap "tippje" be is jött: a jósolt Xerox cég lett a befutó.

A fotó forrása: Napi.hu.