Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Prohuman Kft. megjelenésével a piacon már több mint száz nyugdíjas-szövetkezet nyújt munkalehetőséget. A tavaly december óta folyamatosan induló szövetkezetek célja, hogy jövedelmet és munkalehetőséget biztosítson azoknak, akik ilyen módon szeretnék kiegészíteni állami nyugdíjaikat. A cég közleménye szerint már több mint 230 céget érdekelt eddig az ilyen fajta foglalkoztatásában, és alapvetően hosszú távra terveznek velük: döntő többségben határozatlan idejű szerződéseket kötnek.

"A kezdeményezés célja egyszerű: lehetőséget kíván teremteni arra, hogy azok a nyugdíjas korú aktív emberek, akik szeretnének dolgozni, most a lehető legjobb keretek közt tehessék meg azt" - idézik Juhász Csongort, a Prohuman Kft. vezetőjét.

Az új rendszer nem csak a nyugdíjasoknak, de a vállalatoknak is nagyon megéri: a szövetkezeten keresztül végzett munka után a nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetni, továbbá a cégeknél a munkavégzés költségére nem rakódnak rá többlet közterhek. (Ráadásul lehetőség van arra is, hogy a mindenkori - az idén 138 ezer forintos - minimálbér 25 százalékig étkezési utalványt adjanak a nyugdíjas-szövetkezetek dolgozóinak, akár szja-mentesen.) A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját nem befolyásolja a foglalkoztatás.

A nyugdíjba vonulás előtt álló és a nyugdíjas korosztály körében valóban alacsony az aktivitási ráta. Míg az 50-54 éveseknek 86 százaléka aktív, addig az 55-59 éveseknek már csak 73 százaléka dolgozik vagy keres munkát. A közvetlenül a nyugdíjazás előtt álló 60-64 éves népességnek pedig mindössze 34 százaléka volt aktív a munkaerőpiacon tavaly, miközben az effektív nyugdíjkorhatár már 63 év (és 2022-ig 65 évre emelkedik). A nyugdíjas korú 65-69 éveseknek csupán 5 százalékuk, míg a 70-74 éveseknek csak 3 százalékuk aktív.

Bejött a kormány terve

A kormány tavaly decemberben vezette be a szövetkezeti rendszert a munkaerő-hiány orvoslására, valamint az alacsony nyugdíjak okozta helyzet részleges orvoslására. A témában tartott múlt heti sajtótájékoztatón Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, Magyarországon ma már több mint száz nyugdíjas-szövetkezetet bejegyezése történt meg, és ezeknek a szervezeteknek nem csak közel 20 ezer tagjuk van, de mostanra mintegy 80-100 millió forintnyi szerződésállományt is kezelnek. (Magyarországon körülbelül 2,7 millió nyugdíjas van, közülük körülbelül 800 ezret érhet el a rendszer.)

Az elmúlt napok hírei alapján pedig látszik: Kósa Lajos országgyűlési képviselőként módosító indítványt nyújt be a szövetkezeteket érintő törvényhez, amelynek lényege, hogy a szövetkezeteknek a jövőben szét kell majd osztaniuk az egy évben megszerzett bevételük minimum 85 százalékát a tagjaik között.

A fotó forrása: Shutterstock