Lemondott posztjáról Rajmon Balázs, a Hunvald ügyet is tárgyaló bíró - értesült a portál.

A hvg.hu úgy tudja, hogy a PKKB-n ítélkező és igazgatási feladatokat is ellátó Rajmon azért döntött a pályamódosítás mellett, mert nem akart egy olyan bírói szervezet része lenni, amelyben nem szakmai alapon születnek döntések bírói álláshelyekről, nem szakmai alapon választják ki a szervezet vezetőit, és amelyben a központi adminisztratív szerv, vagyis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) már konkrét eljárási iránymutatást is ad a bíráknak arról, hogyan kell eljárniuk.

A lemondás miatt valamennyi ügye, így Hunvald György Erzsébetváros volt szocialista polgármesterének pere is új bíróhoz kerül, s azokat emiatt elölről kell kezdeni.

Hunvald ellen, aki 2010 előtt szocialista országgyűlési képviselő is volt, több büntetőeljárás indult. Bár több cselekményben is bűnösnek mondták ki, börtönbe nem kellett vonulnia, a büntetésekbe ugyanis beszámították az előzetesben töltött időt is. A Legfőbb Ügyészség azonban nem hagyta annyiban a dolgot és perújítással igyekszik elítéltetni a politikust. Három lezárult bírósági fok és egy jogerős ítélet után 2016. decemberében kezdték újratárgyalni az ügyet.

Fotó forrása: Pixabay