"Erős bástyát" kapott a kiskereskedelem munkaadói oldalán 2014-ben alakult Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) - adta hírül a Magyar Idők annak kapcsán, hogy márciusban a szervezett tagjai közé lépett a több mint 300 milliárd forint éves forgalmat lebonyolító Reál bolthálózat. Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezetője beszámolt a napilapnak arról, hogy az ágazatban továbbra is nagy gond a munkaerőhiány.

Hiába a jelentős béremelések, több fizikai munkakörben lehetetlen feltölteni az üres álláshelyeket. Kellően képzett, megfelelő számú munkaerő híján az előre tervezett fejlesztések is veszélybe kerülhetnek, illetve beruházások csúszhatnak, amit a vásárolók is megéreznek.

Számítani lehet rá, hogy a munkaerőhiány és a bérhelyzet 2018-ban is nagy arányban tüntethet el hazai kisboltokat a piacról, ám ezt a folyamatot kormányzati eszközökkel meg lehet fékezni - véli Neubauer Katalin az MNKSZ főtitkára.

A fotó forrása: Shutterstock