Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt követően, hogy átvette a Csongrád megyei 4-es számú, Hódmezővásárhely és Makó központú választókörzetben a szavazatok 51,78 százalékát elnyerve megszerzett mandátumát, azt mondta, április 8-a politikai pályája eddigi legfontosabb megmérettetése volt.

Nem február 25-e miatt, hanem azért, mert már tavaly év végén bejelentette, nyolcesztendős országos politizálás után vissza kíván térni a hétköznapok politikájához, a helyi konkrét ügyek világához.

Lázár János szerint a politikai pályája egyik legfontosabb szakasza kezdődik, mivel ma a politika lényege vidéken és helyben dől el.

Lázár a nagypolitika erejét akarja elhozni vidékre, és a vidék hangját elvinni Budapestre és Brüsszelbe, ahol a döntések születnek.

A politikus kifejtette, a magyarság az elmúlt nyolc évben közelebb került történelmi célja, a polgári társadalom megteremtéséhez, de éppen csak hozzákezdett az ország gazdasági kettészakítottságának felszámolásához. Hangsúlyozta, ezt a munkát kell nagyobb fordulatszámon folytatni. Ehhez a munkához friss erőre, olyan fiatalokra van szükség, akik tenni akarnak valamit szülőföldjükért.