Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyarországra érkezett kínai beruházások összege már meghaladta a 4 milliárd dollárt, tekintettel arra, hogy a kínai vállalatok kifejezetten magas szintű technológiát képviselnek, ezek a beruházások nagymértében hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság a fejlődés következő fázisába lépjen, amikor már a kutatás-fejlesztés és a technológiai színvonal emelése jelenti a fejlődés alapját - véli Szijjártó Péter.

A két fél megállapodott egy újabb közvetlen légi járat indításáról: a Budapest-Peking járat után jövő nyártól Budapest és Sanghaj között is közvetlenül lehet utazni és árut szállítani is.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta azt is, hogy újraindulhat Kínába a magyar baromfitermékek exportja. Kína a magyar mezőgazdasági termékek számára is egyre fontosabb piaccá válik. Korábban a nemzetközi szabályozások és a madárinfluenza-járvány miatt a magyar baromfiexportot le kellett állítani, de mostanra a kínai hatóságok is elismerték Magyarország madárinfluenza-mentességét. Az export újraindulása több száz millió dolláros bevételi lehetőséget jelent Magyarországon az ágazat számára.

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a nemzetközi telekommunikációs világkiállítást jövőre ismét Magyarországon rendezik meg. Ezen a területen is fontos az együttműködés a két ország között, és Magyarország támogatja, hogy újraválasszák a Nemzetközi Távközlési Unió kínai főtitkárát.

A miniszter szerint a kínaiak továbbra is első számú befektetési célként tekintenek Magyarországra Közép-Európában. A közös beruházások közül kitért a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására. A kivitelezés elvégzésére két konzorcium maradt versenyben, mindkettő kínai és magyar vállalatokból áll. Velük még zajlanak az ár- és műszaki tárgyalások, de ezek október első hetében le fognak zárulni, és a győztes konzorciummal még idén megkötik a kivitelezési szerződést annak érdekében, hogy 2023-ra a beruházás véget érjen - írta az MTI. (A korábbi hírek szerint a korábban becsült 470 és 550 milliárd forint után már 750 milliárdba kerülhet a felújítás.)

Az először megrendezendő nemzetközi kínai importkiállítás egyik díszvendége Magyarország lesz, Németország és Nagy-Britannia mellett. Ez nagyon komoly bemutatkozási lehetőséget jelent a magyar vállalatok számára Kínában - véli Szijjártó.

A kép forrása. Pixabay.