Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hódmezővásárhelyiek 1994 óta tervezték, hogy tehermentesítik a belvárost a 45-ös és a 47-es főút átmenő forgalmától. A várost északról elkerülő út napi 14-17, csúcsidőben 20 ezer jármű átmenő forgalmától és az ezzel járó levegőszennyezéstől, por- és zajterheléstől szabadítja meg a várost, jelentősen javítva ezzel az itt lakók életminőségét - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A kétsávos elkerülő út pályaszerkezete úgy épült meg, hogy alkalmas négysávossá bővítésre - tudatta a miniszter.

A kormány célja, hogy a 2020-as években Szeged és Debrecen között 200 kilométer hosszan négysávos, a településeket elkerülő autóút épüljön - mondta Lázár János. A politikus kiemelten fontosnak nevezte Békéscsaba és Kecskemét összekapcsolását, valamint az észak-déli Kassa-Miskolc-Debrecen-Békéscsaba-Szeged korridor kialakítását a teher- és személyforgalom számára.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta, az elkerülő út kivitelezését 2016 őszén kezdte meg a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium. Hozzátette, az út környezetében május végéig tereprendezési munkák zajlanak, ezek azonban nem befolyásolják a gépjárműforgalmat. (Mi lesz, ha győz az ellenzék? Itt egy friss elemzés)

A szakember emlékeztetett rá, 2015-ben a 47-es főút Szeged és Békéscsaba közötti szakaszát kiszélesítették és nagyobb teherbírásúvá alakították át, a forgalom - Székkutas és Csorvás kivételével - a településeket elkerülve haladhat.

A 47-es főút Szeged és Debrecen közötti négysávossá bővítésének előkészítésén már dolgozik a NIF Zrt. - tudatta a vezérigazgató, aki a térségben folyó fejlesztések közül kiemelte a nagylaki elkerülő út, valamint a Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-train építését.