A jelentésből kiderül többek között, hogy 2015-ben a vásárlóerőparitáson számolt fejenkénti 1371 eurós magyar egészségügyi költés az uniós mezőny alsó harmadára elegendő , és még a felét sem éri el az EU-28-ak 2781 eurós átlagának. Az összesített egészségügyi kiadások 7,1 százalékos GDP-hez viszonyított aránya sem éri el a 9,9 százalékos EU-28-as átlagot. A nemzetközi összehasonlítás kapcsán a KSH kimondja, míg a gazdasági válság az uniós országok többségében nem volt jelentős hatással az egészségügyi kiadások reálértékére, nálunk a 2007-2009-es visszaesés után a kiadások reálértéke ismét csökkent, s még mindig nem érte el a 2005-ös bázisév szintjét.

"Az egészségügyi kiadások alakulása Magyarországon 2010-2015" című KSH jelentés során új számítási módszert alkalmazott a KSH. A legfőbb változás, hogy az egészségügyi számlák rendszere kizárólag a folyó kiadásokat tartalmazza, a tőkefelhalmozást nem, és bevezették a finanszírozó szerinti csoportosítást jelentő finanszírozási alrendszerek fogalmát az állami és magánkiadások szerinti osztályozás helyett.

Az egészségügyi kiadások GDP-hez számított aránya 2003 óta lényegében folyamatosan csökkent. A 2003-as 8,1 százalékról 2006-ra 7,8 százalékra apadt, majd 2008-ra 7,1 százalékra esett vissza. 2010-11 táján ez az arány újra 7,6 százalékra gyarapodott, 2014, 15-ben azonban újra a 2008-as 7,1 százalékra süllyedt. Az egészségügyi kiadásokon belül a közkiadások aránya a 2003-as 70,5 százalékról 2007-re 70 százalék alá, 68,9 százalékra süllyedt, majd 2010-2015 között 67 százalékról 66,5 százalékra apadt.


Egészségügyi kiadások Magyarországon 2010-2015
ÉvÖsszes, Mrd FtEbből közkiadás MrdGDP arányos összkiadás %
20031 5541 0968,1
20041 6381 1537,8
20051 8041 2758
20061 8941 3407,8
20071 8541 2787,3
20081 9321 3317,1
20091 9151 3097,3
20102 0471 3747,6
20112 1351 4207,6
20122 1491 4087,5
20132 1961 4647,3
20142 3071 5477,1
20152 3971 5947,1
Forrás: KSH, OECD

2007 és 2009 között csökkent az egészségügyre fordított egy főre jutó kiadások reálértéke, a 2011-es évet követően a GDP volumenváltozásához hasonló ívet írt le, jóllehet nem érte el a GDP növekedésének mértékét. A 2012-2013-ban még negatív előjelű változás 2014-ben pozitív tartományba került, 2015-ben elérte a GDP-növekedés mértékét - írja a KSH jelentése.