Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastárs, a bejegyzett élettárs, az élettárs, ha a meghatározott mértékű (tíz év, illetve közös gyermek esetén egy év) együttélési időt teljesítette, és az elvált, vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs, ha az elhunyttól tartásdíjban részesült, vagy arra való jogosultságát a bíróság megállapította - magyarázza a portálon Molnárné Balogh Márta tb-szakértő.

Az élettársak együttélését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a kérelmező az előírt tíz, közös gyermek esetén egy év együttélési ideig a jogszerzővel azonos lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezett, és az ellenkezőjére utaló tény vagy körülmény az eljárás során nem merül fel.

Előfordulhat, hogy az elhunyt után egyszerre több özvegy is jogosult özvegyi nyugdíjra, például az élettárs, akivel a halált közvetlenül megelőzően együtt élt a személy és az elvált házastárs, aki házastársi tartásban részesült az elhunyttól.

Ha az özvegyi nyugdíjra egyidejűleg többen jogosultak, közöttük azt egyenlő arányban meg kell osztani. Ha az özvegy sérelmezi az egyenlő arányú megosztást, általános hatáskörű bíróság előtt kérheti az egyenlő arány megváltoztatását.

Többféle élethelyzet - eltérő szabályok

Özvegyi nyugdíj házastársak esetében fő szabályként bármilyen rövid házasságnál megállapítható a házastárs halála esetén.

Kivételt képez a szabály alól a nyugdíjkorhatár betöltését követően kötött házasság, ebben az esetben ugyanis legalább öt éve fennálló házasság esetén jár az özvegyi nyugdíj, vagy akkor, ha a házasságból, korábbi együttélésből gyermek származott.

Nem ritka az az eset, amikor a házastársak elválnak akár hosszú házasságot követően is, majd élettársi együttélésben folytatják további életüket.

Az Adó.hu szakértője szerint fontos tudni, hogy ilyen esetben az özvegyi nyugdíjra jogosító élettársi együttélési időbe a korábbi házasságban történő együttélés nem számítható be még akkor sem, ha a házasság felbontása és az élettársai együttélés kezdete között időbeli megszakítás nem volt. Fordítva is így áll a helyzet - tehát amennyiben hosszú élettársi együttélést követően kötnek házasságot a felek.

Vagyis ha a házastárs a házasságkötéskor már betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, és ezért az özvegyi nyugdíjhoz a házasságkötést követő legalább öt év együttélés szükséges, ez az idő csak a házasságkötéstől számítható, a korábbi élettársi együttélés bármilyen hosszú is volt, nem számítható ide.

Ha a házasság fennáll, a házastársak azonban egy évnél hosszabb ideje külön élnek, a halálesetnél nem jár az özvegyi nyugdíj. Nem jelent azonban kizáró okot az az eset, ha az egyik házastárs kórházban, vagy gondozó házban tartózkodik egészségi állapota miatt, azaz házastársa nem otthonukban ápolja.

Az özvegyi nyugdíj az elhunyt halálát követő egy éven át ideiglenes özvegyi nyugdíjként, ezt követően, ha az erre vonatkozó feltételek teljesülnek, özvegyi nyugdíjként folyósítható.

Ideiglenes és állandó - nem mindegy

Két esetben egy évnél hosszabb ideig is jár az ideiglenes özvegyi nyugdíj. Egy éven túl, a gyermek tizennyolc hónapos koráig jár az ellátás, ha tizennyolc hónaposnál fiatalabb gyermek maradt hátra, ha a gyermek beteg, vagy fogyatékos a nyugellátás a gyermek három éves koráig jár.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjra jogosult az özvegy, ha betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy megváltozott munkaképességű, vagy az elhunyt jogán árvaellátásra jogosító fogyatékos vagy legalább két egészséges gyermekről gondoskodik.

Az özvegyi nyugdíj addig folyósítható, amíg a jogosító feltételek fennállnak, azaz az özvegy orvosszakértői vélemény szerint megváltozott munkaképességű, vagy az árvák közül legalább egy árvaellátására jogosult.

Özvegyi nyugdíjra jogosult az is, akinek esetében az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike

  • a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,
  • a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül bekövetkezik.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan, az özvegyi nyugdíj harminc százaléka annak a nyugellátásnak, amely az elhunytat megillette, vagy megillette volna.