Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A belföldi felhasználás gyors emelkedése miatt a külkereskedelmi többlet csökken, a külső egyensúly azonban az EU-transzferek gyorsuló beérkezése következtében tovább javul. Mivel a költségvetés széles körben előlegezi meg ezek beérkezését, a pénzforgalmi hiány magas, az államadósság csökkenése pedig szerény lesz.

Megjegyzik, hogy az EU a kedvező konjunktúrához viszonyítva magas hiány miatt kiigazítást vár a magyar kormánytól.

A világgazdaságban a kereskedelmi háború eszkalációjának veszélye csökkent, az iráni, a török és az olasz helyzet viszont az energiaárakra és árfolyamokra már most is negatívan hat - fejtették ki.

Az elemzés szerint márciusban az ipar és különösen az építőipar növekedése látványosan lefékeződött. Az iparé az első kéthavi, átlagosan 5,4 százalékos bővülés után 2,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az építőipar növekedésének dinamikája pedig az első kéthavi 35 százalék után 1,4 százalékra zuhant. Ebben szerepe volt a sok márciusi hosszú hétvége következtében kevesebb munkanapnak, de a lassulás ennek figyelembe vétele mellett is látványos.

Az építőiparban az év egészében is a 2017. évi 30 százaléknál szerényebb, de így is gyors, 10 százalék körüli emelkedés várható a GKI szerint.

Az iparban a járműipari konjunktúra bizonytalansága ellenére még lehetséges a tavalyi 5 százalék körüli ütem megközelítése.

A korai húsvét megdobta a márciusi kiskereskedelmi forgalmat, amely az első kéthavinál közel 1,5 százalékponttal gyorsabban, 8,5 százalékkal bővült. A szálláshelyek árbevétele pedig 17 százalékkal, az első két havinál csaknem kétszer gyorsabban emelkedett. Idén a lakosság fogyasztása 4-4,5 százalékkal bővül a gazdaságkutató előrejelzése szerint.

A GKI szerint a bruttó keresetek dinamikája lassuló, de még mindig gyors. Az idén 7 százalék körüli, nagyon magas, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb reálkereset-növekedés várható.

A munkanélküliség egy év alatt 0,7 százalékponttal 3,9 százalékra csökkent, ráadásul ez a közmunkás létszám több mint 20 százalékos mérséklődése mellett ment végbe. Ez a ráta az egyik legkisebb az EU-ban. Ha azonban a közmunkásokat is munkanélkülinek tekintenénk, a magyar munkanélküliségi ráta 7,4 százalék körüli lenne, ami magasabb az EU átlagánál - jegyezték meg.

Az infláció áprilisra 2,3 százalékosra gyorsult, az első négy hónap átlaga 2,1 százalékos. A leggyorsabban az élvezeti cikkek ára emelkedett; a dohányáruknál júliustól újabb adóemelés várható. Átlagon felüli az élelmiszerek áremelkedése is. Az üzemanyagoké áprilisban kezdett emelkedni, majd májusban kapott lendületet a világpiaci olajár emelkedése és a forint gyengülése következtében. A benzin 400 forint körüli literenkénti ára azonban még így is jóval elmarad a hat évvel ezelőtti 450 forintos ártól. Az év egészében 3 százalék körüli áremelkedés valószínű.

A forint gyengülése - mivel a Fed kamatemeléseit az MNB nem követi - várható volt, gyors és látványos bekövetkezte azonban főleg a Törökország iránti bizalmatlanság tovaterjedésének következménye.

Bár az európai módszertan szerint számított GDP-arányos államháztartási deficit minden bizonnyal 3 százalék alatti marad, azonban az úgynevezett strukturális deficit - amely a gazdaság konjunkturális állapotát is figyelembe veszi - lényegesen magasabb lesz az EU-nak ígértnél. Emellett a GDP-arányos államadósság várhatóan nagyjából 0,5 százalékpontos csökkenése 73 százalékra ugyancsak kisebb az unió által elvártnál - közölte a GKI.

A kép forrása: Pixabay.