Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eddig csak a tízezer főnél nagyobb városában volt kötelező bölcsődét működtetni, most azonban minden olyan településen mini-, családi és munkahelyi bölcsődéket kellene kialakítani, ahol legalább negyven, három év alatti gyerek él, vagy ahol legalább öt gyerek szülei igénylik az ellátást. Korábban, még 2009-ben a Bajnai-kormány döntött arról, hogy összevonva az óvodákkal is lehet bölcsődéket fenntartani, viszont ezt tavaly nyáron törölte el a kormány, akkor Novák Katalin családügyi államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 2018-ig 100 milliárd forintot irányít a kormány bölcsődei férőhely létesítésekre.

Viszont ez nem történt meg, így most több településen is problémát okoz a bölcsőde létrehozása és fenntartása. Az önkormányzatok szűkös költségvetése legtöbbször ezt nem teszi lehetővé, de a kisebb falvakba szakembert is csak lasszóval találnak - írja hétfői cikkében a Népszava.

Így most több helyen olyan helyzet alakult ki, hogy a kisgyerekes szülőknél el kell dönteni, hogy a messzebbi nagyvárosba viszik a gyereket bölcsődébe, vagy az egyik szülő otthon marad és vállalja a további munkából való kimaradást, a bevételkiesést pedig a mindössze 25 ezer forintos havi gyessel kompenzálhatja.

Több falu is pályázott - a lap cikke szerint - bölcsődelétesítésre, de a felhozott példákban ezt minden alkalommal bukták a települések vezetői. A 890 lelkes Mindszentgodistán öt kisgyereknek is kértek ellátást, viszont ezt mostantól nem láthatják el az óvodában, ahol eddig. Az új intézményre pedig nem nyerték el a pályázott 40 milliós támogatást. Az önkormányzat ezért úgy döntött, hogy mégis folytatja a jelenlegi szisztémában, tudva, hogy büntetést fognak kapni, de a szülőknek csak így segíthetnek megtartani az állásukat. Vélhetően kevés településvezetés követi majd a példájukat.

A kormány ezzel magát is lábon lövi: épp Tusványoson, és épp Novák Katalin államtitkár jelentette be, hogy a nyugdíjas szövetkezetekhez hasonló részmunkaidős foglalkoztatási formát akarnak kidolgozni a kismamáknak, hogy velük is enyhítsék az egyre nagyobb munkaerőhiányt, miközben a családok is plusz bevételhez juthatnak. Ez ugyanakkor megfelelő napközis helyek nélkül kivitelezhetetlen lehet.

Fotó: Mártonfai Dénes/Napi Gazdaság.