Óvatosan optimisták a jövő évvel kapcsolatban a Bank of America Merrill Lynch elemzői. Enyhe részvénypiaci áremelkedést várnak emelkedő hozamkörnyezetben. Az amerikai és a globális gazdaság szerintük egyaránt bővülhet,  s világszerte javulhat a cégek fundamentális helyzete nem kis részben a lazuló fiskális és továbbra is laza monetáris politikáknak köszönhetően. Ugyanakkor úgy vélik, a piacokra leselkedő legnagyobb kockázatok közül az első helyen a politika áll, de óvatosságra intenek a növekvő infláció, az erős dollár, a gyenge hitelpiacok és az árupiacok is.

A Brexit szavazás és Donald Trump elnökké választása komoly fundamentális változásokat eredményezhetnek világszerte, azonban ez egyúttal lehetőségeket is teremthet a szemfüles befektetőknek - vélik a nagybank szakemberi. Így az aktív és jó döntéseket hozó befektetők jövőre végre megverhetik a piacokat - teszik hozzá. A populizmus terjedése szerintük hatással lesz globálisa a kereskedelmi politikákra, s ez visszahat majd az árupiacokra, az államadósságok szintjére és sok másra is.

Az általános megfogalmazásokon túl a befektetési bank elemzői meghatároztak témákat, befektetési eszközöket, eszközosztályokat is, amelyek fontosak a piacok számára 2017-ben, s ezekre közzétették előrejelzéseiket. Ezek a következők:

1.A világ leginkább követett részvényindexe, az S&P 500-as index 2300 ponton állhat majd 2017 decemberében. Ez tekintve az elmúlt napok emelkedését nem egy földtől elrugaszkodott prognózis, a mutató tegnap már 2240 pont felett járt. Az index kosarában szereplő cégek átlagos egy részvényre jutó eredménye 9 százalékkal, 129 dollárra emelkedhet.

Az elemzők felállítottak egy nagyon optimista forgatókönyvet is. E szerint egy a bikapiacok végére jellemző euforikus rally akár 2700 pontig is repíthetné az indexet. A szélsőségesen pesszimista forgatókönyv a recesszió visszatérésével számol, s 1600 pontos év végi indexértékkel.

2. Az amerikai GDP szerintük jövőre 3-4 százalékkal nőhet nominálisan, reálértékben ez 2 százalékos növekedést jelent. A növekedés az első félévben lehet gyengébb, a második félévben viszont gyorsulhat a fiskális élénkítés hatására. A világ többi része átlagosan 7 százalék közeli mértékben növekedhet, reál szinten 3,4 százalékkal az idei 3 százalék után. Ugyanakkor a globális gazdaság növekedése elsősorban a kínálatnak és nem a kereslet élénkülésének lesz köszönhető.

3. Megindult az infláció. A fogyasztói áremelkedés az Egyesült Államokban az év végéig 1,9 százalékra emelkedhet, elérve, esetleg túllőve a Fed 2 százalékos célját. A világon szinte mindenhol érzékelni lehet majd az infláció megindulását, ez alól kivétel az eurózóna lehet.

4. Vártnál is jobban emelkedő kamatok. A populizmus térnyerése és a most még laza monetáris környezet utat fog adni a fiskális lazításnak, nem csak Amerikában de világszerte. Ez Amerikában az inflációs várakozások emelkedésével fog járni, s ez a most vártnál nagyobb mértékű kamatemelkedést eredményezhet.

5. Az anti-globalizáció globalizálódása fogja meghatározni a fejleményeket a devizapiacokon. Az amerikai kamatemelkedés hatásai végig söpörnek majd a többi országon is. Úgy vélik általában a dollár erősödésének kedvező ez a környezet, ami viszont a lefelé mutató kockázatokat erősíti a feltörekvő piacokon. Ez a helyzet a dollár/jen emelkedésének kedvezhet, a másik fontos következmény szerintük, hogy Kínán növekedni fog a nyomás a jüan további leértékelésének irányában.

6.A feltörekvő országokban átlagosan 4,7 százalékosra gyorsulhat a növekedés az idén várt 4,1 százalékról. A legnagyobb növekedést India produkálhatja 7,6 százalékos GDP bővüléssel, Kínában 6,6 százalékos lehet a növekedés. A történések középpontjában jövőre Mexikó és Kína állhat, mivel a befektetőket jelentősen elbizonytalaníthatják az Amerikával való kereskedelem területén várható fejlemények, illetve a devizapiaci történések.

7. Az árupiacokon növekedhet a szén és egyéb ásványi nyersanyagok iránti kereslet, eközben az arany várhatóan rosszul teljesít majd.

8. Az olaj árfolyamára adott előrejelzést a WTI esetében 59, a Brentnél 61 dolláron hagyta a Bank of America Merrill Lynch csapata, ami jó 20 százalékkal haladja meg a jelenlegi szintet. A fő ok, hogy nyolc év óta először az OPEC a kitermelési kvóták csökkentéséről egyezett meg.

A bank szakértői szerint egyébként az év egészében az lesz a jellemző, hogy az elmúlt években sikeres recept teljesen megváltozik. Eddig ugyanis olyan eszközöket volt érdemes vásárolni, amelyek közvetlenül profitáltak a jegybanki lazításokból és alacsony növekedési környezetben hoztak jól. Most azokra érdemes koncentrálni, amelyek a reálgazdaság növekedéséből profitálhatnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!