A UBS Group elemzői szerint európai cégek profitnövekedési üteme meghaladhatja az amerikaiakét, elsősorban a bankoknak köszönhetően - írja a Bloomberg. Ez lenne 2008 óta az első ilyen alkalom. Az elemzők átlagosan 6,7 százalékos eredménybővülést várnak a 600 legnagyobb tőzsdén jegyzett európai céget tömörítő Stoxx Europe 600 index kosarában szereplő vállalatoktól. A legnagyobb bővülést várhatóan a bankprofitok mutatják, itt átlagosan 18 százalékos lehet a bővülés. Eközben az amerikai cégek az elemzők előrejelzései szerint mindössze 1 százalékkal tudják majd növelni eredményüket.

A várható növekedés természetesen már tükröződött eddig is az árfolyamokban, a Bloomberg szerint az európai bankrészvények átlagosan 17 százalékkal értékelődtek fel az első fél évben. Ezzel a legjobban teljesítő szektor lett a pénzügyi Európában.

Hosszú idő óta most újra jobb befektetni európai cégekbe, mint amerikaiakba - mondta a hírügynökségnek Louis de Fels, a 60 milliárd dollárt kezelő Raymond James Asset Management International alapkezelője. Minden ebbe az irányba mutat, a gyengébb euró, a kvantitatív lazítás, ami lassan működni kezd, alacsonyak a kamatok és az olajár is lefelé tart - tette hozzá.

Euro Stox 50 alapú CFD
Kép: Alfatrader

Szerinte várható, hogy az elemzők felfelé fogják módosítani az európai vállalatok profitjaira adott előrejelzéseiket, ahogy a dollár erősödik az euróval szemben a közelgő amerikai kamatemelés nyomán.

A befektetői étvágy némileg csökkent az európai részvények iránt a nyár folyamán, elsősorban a görög válság hatására. A Stoxx 600-as részvényindex áprilisi csúcsához képest mintegy 10 százalékkal csökkent, a korrekció alól csak a vártnál jobb eredményt bejelentő cégek tudták így-úgy kihúzni magukat. A UBS szerint megvan az esély arra, hogy az európai gyorsjelentések - az árupiaci és élelmiszer-ipari cégek gyenge teljesítménye ellenére - öt éve a legnagyobb arányú pozitív meglepetést okozzák a várakozásokhoz képest.

Ugyanakkor a bank elemzői felhívják a figyelmet arra, hogy a korrekció ellenére is az európai vállalatok részvényinek értékeltsége P/E alapon a hosszútávú átlag felett van (persze igaz ez az amerikaiakra is). Eközben az euró árfolyama 20 éve nem látott mértékben támogatja az európai cégeket. A UBS elemzői szerint ahhoz, hogy az európai bikapiac folytatódjon, a cégeknek jó eredményeket kell elérniük, s ennek elég biztató jeleit látják a jelentési szezonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!