A Goldman Sachs szakértői szerint a Brexit szavazás következtében már 2017 elején enyhe recesszióba süllyedhet az Egyesült Királyság gazdasága. A befektetési bank elemzői hét végén kiadott anyagukban úgy vélték, a világgazdaság növekedését is visszavethetik a fejlemények. A globális gazdaság bővülésére adott korábbi előrejelzésüket 0,1 százalékponttal, 3,1 százalékra mérsékelték a CNBC tudósítása szerint.

A brit gazdaság növekedése 2,75 százalékponttal lehet alacsonyabb a következő 18 hónapban a korábban vártnál a megnövekedett bizonytalanság és a kereskedelem visszaesésének együttes hatására. A Goldman már csak 1,5 százalékos GDP növekedést várt idénre a brit gazdaságban, ez az előrejelzés fél százalékkal alacsonyabb az előzőnél. Jövőre mindössze 0,2 százalékos bővülést várnak, ami 1,8 százalékponttal alacsonyabb a korábbinál.

A bank közgazdászai három fő csatornán keresztül érinti kedvezőtlenül a briteket és a világ többi részét a Brexit-szavazás sokkja. Először is a kereskedelmen keresztül, különösen akkor, ha nehezebbé válik számukra a magas hozzáadott értékű szolgáltatások exportja (ilyenek például a pénzügyi szolgáltatások) az Európai Unióba Nagy-Britanniából. Másodszor is hosszabb távon a növekvő bizonytalanság miatt több cég is visszatarthatja korábban tervezett beruházásait. Harmadszor az Egyesült Királyságon kívül a csökkenő brit importkereslet, a szigorodó pénzügyi környezet, az erősödő devizaárfolyamokon és az alacsonyabb eszközárak jelenthetnek problémát.

Az eurózóna GDP növekedése fél százalékponttal, 1,25 százalékra eshet a következő két évben. A Goldman csökkentette az amerikai gazdaság növekedésére adott előrejelzését, az a második fél évben szerintük csak 2 százalékkal lesz képes bővülni a korábban várt 2,25 százalék helyett. Ráadásul úgy vélik, a hatások még ennél is kedvezőtlenebbek lehetnek, ha a globális pénzügyi piacokon az első sokkhatásokat követően tovább romlana a helyzet, vagy pedig a vártnál komolyabb politikai és gazdasági fertőzés következne be az európai országokban.

A nagy jegybankok monetáris politikájára is hatással lesz a referendum eredménye. A Fed részéről a júliusi kamatemelés lekerült az asztalról. A Bank of England várhatóan 25 bázisponttal 0,25 százalékra mérsékli irányadó kamatát, s újraindíthatja hitelezést elősegítő programjait. A Bank of Japan szerintük már júliusi ülésén további kamatcsökkentésről dönthet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!