Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A svéd Ikea, a világ legnagyobb bútoráruházlánca hárommilliárd eurót akar költeni a következő öt-hét évben Oroszországban új bevásárlóközpontok építésére - jelentette a Reuters. Ezek nem egyszerűen olyan Ikea-áruházak, amilyeneket Magyarországon is ismerünk, hanem kisebb boltok, vendéglők tucatjaival körülvett hipermarketek. A svéd vállalat bízik abban, hogy véget ér az orosz gazdaság vesszőfutása, amelyet részben a nyugati szankciók, részben az alacsony olajár miatt megroggyant exportbevételek, és a rubel ezzel párhuzamos értékvesztése okoz.

A svéd nagyvállalat tavaly hozta létre Ikea Center névre keresztelt üzletágát, amelynek célja, hogy egy szervezeti egységbe tömörítse ezt a fajta értékesítési formát. John Tegner, a fejlesztésért felelős vezető arról számolt be, hogy a bevásárlóparkok több vásárlót vonzanak a bútoráruházakba is, miközben a többi bolt bérleti díjával egészítik ki az Ikea bevételeit és növelik a hipermarketeket ingatlanainak értékét is.

A bővítésekre fordított összegek máris kiváló befektetésnek bizonyultak - fejtegette Tegner. Számos áruházlánc megpróbálkozott hasonló módszerrel - láthatunk erre példát Magyarországon is -, ám nem mindig hoz sikert ez a fajta értékesítési módszer.

Hétszázmillió látogató

Az első Ikea-bevásárlóparkot 2001-ben avatták fel, azóta 58-ra nőtt ezek száma. Európában 13 országban találhatók meg, ezenkívül Kínában hoztak létre ilyen központokat. Európában Oroszország a legnagyobb piac 14 bevásárlóközponttal. Nem kis részben ezeknek köszönhető, hogy a svéd vállalat ingatlanportfóliójának értéke - az ingatlanok hasznosítása a cég egyik kevéssé ismert üzletága - 9-10 milliárd euróra tehető. A vállalat az augusztusban végződött üzleti évben 3,3 milliárd euró profitot könyvelt el.

Az Ikea Centerek részei a cégcsoport 318 bútoráruházának, amelyek az augusztusban végződött üzleti évben összesen 716 millió látogatót vonzottak a világ minden táján. Ezt a fajta értékesítési formát Oroszország mellett Kínában alkalmazzák szívesen. Az óriási ázsiai országban egész városok nőnek ki a földből, amelyek mellé szívesen betelepülnek a kiskereskedők.

Tegner elmondása szerint európai szemmel nézve meglepő, milyen nagy a bevásárlóparkjaik élelmiszer-értékesítése. Négyzetméterre vetítve az éttermek és vendéglők hozzák a legtöbb bevételt Kínában. Az Ikea idén egy brutálisan nagy, 127 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot nyit Vuhanban.