Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyértelmű bizonyítékot látunk arra elemzéseink alapján, hogy azok a cégek, amelyeknél magasabb a női felső vezetők aránya és ők nagyobb arányban vesznek részt a vállalati döntéshozatalban, magasabb tőkearányos megtérülést tudnak elérni, miközben konzervatívabb mérleg mellett képesek működni - írta Urs Rohner, a Credit Suisse elnöke és Iris Bohnet, a Harvard Egyetem professzora elemzésükben a CNBC tudósítása szerint.

A tanulmány szerint azok a cégek, ahol a nők vannak többségben a cég felső vezetésében, az átlagosnál jóval nagyobb árbevétel növekedést tudnak felmutatni, mindezt a beruházások kiemelkedően magas megtérülése és kisebb tőkeáttétel mellett. A most megjelent elemzés, amelyet 3400, különböző szektorokat és régiókat képviselő cég megkérdezésével készítettek, a svájci bank egy 2014-es tanulmányának frissített változata - írja a pénzügyi portál.

A szerzők szerint a piaci árazások azt mutatják, a befektetők átlagosan 19 százalékkal többre értékelik a könyv szerinti érték alapján azokat a cégeket, ahol a vezérigazgatói posztot nő tölti be. Ezen cégek az átlagnál 19 százalékkal magasabb saját tőke arányos nyereséget tudnak produkálni, s osztalékfizetésük átlagosan 9 százalékkal magasabb a férfiak által vezetett cégekével összehasonlítva. Ráadásul minél több nő van felső vezetői beosztásban, annál nagyobb az adott cég részvényeinek árfolyam emelkedése.

Az olyan cégek részvényei, ahol a női felső vezetők aránya elérte a 25 százalékot, az elmúlt öt évben átlagosan évi 22,8 százalékos hozamot biztosítottak. Ott, ahol átlépte ez az arány a 33 százalékot, az éves átlagos emelkedés 25,6 százalékos volt, 50 százalék feletti aránynál pedig 28,7 százalékos. Mindegyik érték jóval magasabb az MSCI All Country World Index ugyanezen időszakban felmutatott 11,7 százalékos átlagos éves teljesítményénél.

A tanulmány ugyanakkor megjegyzi, megfigyelhető jelenség volt az elmúlt években, hogy ha egy cégnél növelték az igazgatóságokon belül a nők arányát, akkor az irányítói menedzseri pozíciókban ez ellentétes hatást váltott ki, kevesebb nő kapott szerepet a vállalat tényleges irányításában.

A női igazgatósági tagok aránya 2010. óta világszinten 54 százalékkal, 14,7 százalékra emelkedett. Ebben komoly szerepet kapott az Európai Unióban azóta alkalmazott irányelv a női igazgatósági tagok arányára vonatkozóan. Néhány cég ráadásul úgy kívánt megfelelni az előírásoknak, hogy nem a női igazgatósági tagok számát növelte, hanem az irányító testület létszámát csökkentette, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak.

A cégek láthatóan nem értik annak fontosságát, hogy a nők nagyobb szerepet kapjanak egy-egy vállalat irányításában. Megfigyelhető, hogy inkább túl sok nőt raknak az igazgatóságokba, csakhogy ne kelljen több nőt irányító menedzseri pozícióba elhelyezni. Azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a cégeket a menedzsmentek irányítják, az az igazgatóságok csak felügyelik a menedzsment és a cég működését - hívják fel a figyelmet a szerzők. Úgy találták, hogy Európában a férfi igazgatósági tagok átlagéletkora 60, az Egyesült Államokban 64 év. Ez arra enged következtetni, hogy a férfiak esetében egy igazgatósági tagság elnyerése inkább nyugdíjas pozíciónak tekinthető.

A nők esetében 55, illetve 60 év a két átlag, ami inkább a felső vezetői életkorral van összhangban. Ebből az következik, hogy minél inkább több nőt választanak egy adott igazgatóságba, annál inkább csökken a valódi irányítással megbízott felső vezetői, menedzsmentpozícióra alkalmas női jelöltek köre.