Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lengyelországban a sajtó még csak találgatja, mi ösztönözte az országot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökét, Jaroslaw Kaczynskit, az ország tényleges irányítóját, hogy kezdeményezze a népszerű Beata Szydlo miniszterelnök lecserélését - derül ki a gazeta.pl cikkeiből. A Szydlo lemondása után kormányfőnek jelölt Mateusz Morawiecki múltja korántsem "szeplőtlen".

Dicső múlt

Az 1980-as években az 1968-ban született Morawiecki az akkori ellenzéknek dolgozott. Jelmondatokat pingált házfalakra és kerítésekre, kommunistaellenes plakátokat ragasztott és részt vett illegális lapok nyomtatásában.

Apjának bújtatásával kapcsolatban sokszor kihallgatta a rendőrség, meg is verték. Mint a Szolidaritás Enciklopédiájában olvasható, hogy elkerülje a fogva tartást, az érettségi idején kórházban volt, amelyet csak a vizsgák alatt és tanúk jelenlétében hagyott el.

Kevésbé dicső múlt

Jóval a PiS 2015. őszi hatalomra kerülése előtt, 2010 márciusában bekerült a Gazdasági Tanácsba, amely Donald Tusk akkori kormányfő (jelenleg az Európai Tanács elnöke) szakértői agytrösztje volt. Ezt a testületet a volt miniszterelnök és a PKO Bank volt elnöke, Jan Krzysztof Bielecki vezette.

Morawiecki egyike volt azoknak a személyeknek, akiket a Bagoly és barátai étteremben 2013-ban lehallgattak. A nagy botrány közepette nyilvánosságra kiderült felvételekből kiderült, hogy jó kapcsolatokat tartott fenn az akkori kormánypárt, a mérsékelt jobboldali Polgári Platform vezető politikusaival, mi több azt is felajánlották neki, hogy legyen a kormány tagja.

A leendő miniszterelnök 2007 és 2015 között Lengyelország 3. legnagyobb bankja, a Bank Zachodni WBK vezetőségének elnöke volt. Erről a funkcióról azért mondott le, hogy átvehesse a Szydlo vezette kormányban a miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri posztot. Ugyanakkor részvényeit megtartotta, ezek értéke körülbelül ötmillió zloty (375 millió forint). Morawiecki 2016-ig nem volt a PiS tagja.

Csak a vezér szólt

A lengyel sajtóban élénk találgatás folyik arról, hogyan tartották meg a PiS politikai bizottságának titkos szavazását, amelyen döntöttek arról, kit jelöljenek Szydlo helyére. A Radio Zet tudósítója szerint Morawiecki mellett két ellenszavazattal és egy tartózkodással tette le a voksát a bizottság 30 tagja. A jelenlévőkhöz csak Jaroslaw Kaczynski pártelnök szólt, az ügyet a komplikált nemzetközi helyzettel magyarázva. Szydlonak megköszönte a munkáját és kijelentette, hogy még sok politikai funkció áll a volt miniszterelnök előtt.

Az egyik furcsa találgatás szerint nem biztos, hogy Morawiecki lesz kormányfő, mivel a PiS kérni fogja Kaczynskit, hogy formálisan is vegye át az ország irányítását. Grzegorz Schetyna, az ellenzéki Polgári Platform vezetője szerint Kaczynski érzi a PiS népének ellenállását Szydlo leváltásával kapcsolatban, aki népszerű a pártban, ezért végül lehet, hogy saját kezébe veszi a kormányrudat.

Schetyna úgy véli: nem megtervezett folyamat a kormányfőváltás, hanem a PiS-ben uralkodó káosz megnyilvánulása, a stabilitás hiánya, a folyosói egyeztetések és az éjszakai tanácskozások következménye. A káosz eredményeként januárban mégis Jaroslaw Kaczynski lehet Lengyelország miniszterelnöke.

A nyitókép forrása: AFP