Elképesztően nőnek az árak a lengyelországi turizmusban. aki a szabadságát ott akarja tölteni, annak azzal kell számolnia, hogy ugyanannyit kell költenie, mintha nyugatra utazna - írja a Dziennik Gazeta Prawna. A háttérben lengyel vendéglátás sikeres tavalyi éve, illetve ezzel összefüggésben a sok előfoglalás áll. A nyári vakációt sokan akarják Lengyelországban tölteni.

Akár a lengyel tengerpartról, akár a hegyekről van szó, az árak 20 százalékkal magasabbak a tavalyinál - informált a gazdasági lap. A szállodások nem is titkolják, hogy az előző évinél nagyobb nyereségre számítanak, az STR idegenforgalmi információs szolgáltató vállalat adatai szerint folyamatos a drágulás. Jó néhány százalékos éves áremelkedés után tavaly 170-230 zloty (12,5-16,5 ezer forint) között mozogtak a szobaárak.

Tavaly rekordszámú, 30 millió vendégéjszakát jegyeztek fel a statisztikák. Ez 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A statisztikai hivatal jelentése szerint az elmúlt 10 évben ez 72 százalékkal ugrott meg a lengyel vendéglátás forgalma. Nem csupán a hazaiak döntöttel a lengyelországi nyaralás mellett, hanem a külföldiek is. 2016-ban 6,4 millióan látogattak el az országba, ami 700 ezres növekedés 2015-höz képest.