A brit cégvezetők szakmai szervezete, az Institute of Directors (IoD) ezer tagját kérdezte meg arról, mit vár azt követően, hogy a brit szavazók úgy döntöttek, kiléptetik országukat az Európai Unióból - jelentette a BBC. A válaszadók negyede azt nyilatkozta, hogy létszámstopot vezet be cégénél.

A vállalatvezetők harmada a korábbi ütemben folytatja az új emberek felvételét, a megkérdezettek öt százalékánál leépítés lesz. A menedzserek közel kétharmada úgy látja, hogy a Brexit káros hatást fog gyakorolni üzletére.

Be fognak tartani

A cégvezetők nagyon-nagyon aggódnak, közel felük attól tart, hogy az EU tagállamai be fognak tartani a kivált Nagy-Britanniának - fejtegette a BBC-nek Simon Walker, az IoD igazgatója.

Walker úgy véli, hogy akik a Leave-re szavaztak, azok nem voltak tisztában azzal az alkotmányos és gazdasági káosszal, amit a kilépés okoz. Szervezete tagjainak fele úgy látja, hogy vállalata nem lesz képes folytatni tevékenységét, mintha mi sem történt volna.

Nem lesz baj - baj lesz

A rövid távú bizonytalanság elmúlása után Nagy-Britannia jobb helyzetben lesz a világgazdaságban, miután megszabadul az uniós szabályozástól - mondta a hét végén Gerard Lyons, a Netwealth vagyonkezelő cég vezető stratégája, a Brexit-kampány arca, Boris Johnson tory politikus volt tanácsadója.

A szintén konzervatív Philip Hammond külügyminiszter, aki a Remain mellett kampányolt, ezzel szemben úgy látja, hogy országának mindenáron az egységes európai piac részének kell maradnia. Katasztrófa lenne ha ez a kapcsolat, amely 40 éven át formálta a brit gazdaságot megszakadna.

Zuhanórepülés

Az EasyJet, Európa második legnagyobb fapados légtársasága bejelentette, hogy forgalma és ezzel bevétele csökkenésére számít a nyáron. A cég részvényei ezt követően 15 százalékot vesztettek értékükből.

A Ryanair - az Erste elemzőinek összesítése szerint - 800 millióról 900 millió euróra emeli részvény-visszavásárlási programjának keretösszegét, hogy elkerülje papírjai durva értékvesztését. A cég a pénteket 10 százalékos mínusszal zárta.

A Telefonica elhalasztja Telxius leányvállalata tőzsdére vitelét. Erre visszatérhetnek, ha a piacok megnyugodtak.

A Foxtons ingatlanközvetítő cég vezetősége a jó évkezdet után halovány folytatást vár a népszavazás miatt. Az ingatlan-adásvételt terhelő új illeték bevezetése okozta visszaesés után aligha tér vissza kereslet az év második felében, mint azt korábban várták. A cég részvényei 20 százalékkal zuhantak.

Fenyegetőző bankok

A BBC hét végi értesülése szerint a HSBC beváltva korábbi fenyegetését ezer emberét telepíti át Londonból Párizsba, ha a szigetország nem lesz az egységes európai piac része. (Csak azon az áron maradhat, hogy továbbra is befizet a közös költségvetésbe és garantálja a munkaerő szabad áramlását - a szerk.)

Ugyanez a helyzet a Morgan Stanleynél, amely 2000 állást költöztethet el a brit fővárosból - jelentette a BBC hétfőn az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.