Nincs az OPEC közelgő tanácskozásának asztalán olyan javaslat, amelynek értelmében befagyasztanák a kitermelést, hogy támaszt adjanak az alacsony olajáraknak - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból. Az olajkartell tagállamai júniusban tartják kétévente esedékes kongresszusukat, amelytől korábban sokat vártak a szakértők.

Miután a múlt hónapban nem sikerült megállapodni az olajkitermelés szintjének befagyasztásáról, felmerült a lehetősége annak, hogy a nyár eleji OPEC-értekezleten hoznak ilyen döntést. A kísérlet azért vallott kudarcot, mert Szaúd-Arábia nem járul hozzá a plafon bevezetéséhez.

Rijád azt várta volna, hogy minden nagy olajtermelő részt vegyen a korlátozásban, ám Irán, amely elvesztett piaci pozíciói visszaszerzésére törekszik, nem hajlandó erre.

Hullámvasút

A Bloomberg egyik informátora azt mondta, hogy a piaci helyzet változása idejét múlttá tette a korlátozást, szerencsés esetben enélkül is emelkedő pályán maradhat az olajár. A fekete arany ára az év elején 2003 óta nem látott mélypontra esett, majd március-áprilisra magához tért.

Az elmúlt héten azonban újra csökkent, összesen öt százalékkal visszacsúszva, miután kiderült, hogy az OPEC növelte olajkivitelét.

Május első napjai azonban ismét áremelkedést hoztak: a londoni Brent közel egy dollárral, 46 dollár/hordó közelébe drágult szerdán, az észak-amerikai WTI több mint egy dollárral erősödve megközelítette a 45 dolláros szintet - írta a Reuters.

A fordulat mögött a kanadai Alberta államban pusztító erdőtűz áll, emiatt ugyanis kitelepítették a térség lakosságát, köztük a Suncor Energy olajhomok-kitermelő cég alkalmazottait.

Marad az emelkedés

A kereskedők úgy látják, hogy emiatt nem erősödik meg a túlkínálat annyira, mint amennyire korábban számítottak. Ennek ellenére továbbra is bőséges a piaci kínálat.

Az iraki, líbiai, nigériai és venezuelai kitermelési gondok miatt a szakértők arra számítanak, hogy kitart a most megindult áremelkedés, azaz az autósoknak bele kell nyugodniuk, hogy nem kapják olcsóbban a benzint nyári turistaútjaikon.