Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Angela Merkel azt ígérte hallgatóságának egy észak-német kikötővárosban, hogy a Nagy-Britanniával folyó válási tárgyalásokon meg fogják védeni az európai uniós halászok érdekeit - kezdte a német kancellár, egyben konzervatív kancellárjelölt kampánykörútjáról szóló beszámolóját a Bloomberg.

Ez ügyben a brexit egyik elszánt hívével, Michael Gove-val, a londoni kormány környezetvédelmi miniszterével kell megküzdeniük, aki azt monda, hogy az Egyesült Királyság vissza fogja venni az ellenőrzést parti vizei felett, ahol jelenleg külföldi halászok is tevékenykednek.

Főzőcske

Merkel ezenkívül szokásos témáit vette elő - Németországban kevesebb mint hat hét múlva lesznek a parlamenti választások. Ezek egyike az adósságok csökkentése, a másik a széles sávú távközlési összeköttetések terjedésének segítése, azaz a gyors internetkapcsolat elérhetővé tétele minden németnek.

Elemzők szerint a kancellár igyekszik mozgósítani pártja, a konzervatív CDU szavazóbázisát és vissza akarja szerezni azokat, akik átpártoltak a bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak párthoz.

Ebbe a képbe beleillik, hogy a vidéki nép lelkéhez közelebb álló témákat is érintett. Ez az "ügy" a főzés volt. Fellépésének moderátora arról kérdezte, szokott-e főzni. A válasz szerint ritkán, és ha igen, akkor szombat esténként. Merkel megnyugtatónak tartja ezt a tevékenységet, ezzel együtt férjének sokszor kell gondoskodnia saját magáról.

Erőlködő ellenfél

Nem mindenki ilyen laza azonban a szabadságok után felpörgő kampányban. Martin Schulz, a Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a német autógyártók dízel- és kartellbotrányával revolverezi ellenfelét, mondván: politikai cikk-cakkjai miatt kerülték el figyelmét az autóiparban zajló csúfságok. Ez azonban vélhetően kevés lesz ahhoz, hogy Merkel ellen fordítsa a közhangulatot.

Az ugyanis feltűnően jó. Hiába mondja Schulz, hogy bár Németországnak jól megy, ez nem jelenti azt, hogy minden németnek is jól megy, sőt sokuknak messze nem megy jól. A közvélemény-kutatások szerint ha igaz ez az állítás, ha nem, az emberek hangulata nem tükrözi "rossz helyzetüket". Egy friss felmérés szerint az utóbbi tíz évben most vannak a legtöbben az optimisták és legkevesebben a pesszimisták.

Ráadásul

Ami még rosszabb hír egy ellenzéki szociáldemokrata politikusnak: kisebbek az egyenlőtlenségek Németországban, mint a többi fejlett európai országban. Még az ez ügyben általában jobban szereplő Hollandiánál is jobb mutatót produkál az ország. A legnagyobb egyenlőtlenséget Nagy-Britanniában mérik a statisztikusok, Olaszország átlagosan teljesít, Spanyolország ennél rosszabbul, Franciaország jobban muzsikál.

Az EU-s statisztika szerint a jövedelemelosztásban nőtt a különbség a német társadalom felső és alsó rétegei között, Merkel bő egy évtizedes regnálása alatt, ám még így is kisebb az EU átlagánál. Merkel 2005-ös hatalomra kerülése óta egyébként alig változott a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme közti különbség.

Schulzot februárban választották kancellárjelöltjükké a szociáldemokraták. Ez kezdetben megdobta a népszerűségüket, ám azóta kiderült, hogy a választókat jobban aggasztja a bevándorlás, mint a gazdaság vagy a nyugdíjak ügye. Így bő egy hónappal a szeptember végi voksolás előtt a CDU/CSU 12 százalékponttal vezet az SPD előtt.