Ne kergessenek illúziókat az Európai Unión kívüli élettel kapcsolatban - figyelmeztette Angela Merkel kancellár a brit szavazókat a német parlamentben elmondott beszédében. Ezzel megkeményítette korábbi békülékeny álláspontját, amely szerint a válófélben lévő feleknek türelmesen kellene viselkedniük egymással - értékelte a helyzetet a Bloomberg.

Nagy-Britannia nem számíthat kedvezményes elbírálásra csak azért, mert csütörtöki népszavazásig az EU tagállama kívánt lenni. A távozási szándék világossá tétele után nem lesznek háttértárgyalások a jövőről. Csak azt követően kezdődhet az egyeztetés, hogy London hivatalosan benyújtja válási szándékát.

Nem lesz mazsolázás

Semmifélre félreértés nem lehet azokkal a feltételekkel kapcsolatban, amelyeket az uniós szerződés a kiválással kapcsolatban előír. Csak azt tanácsolhatom brit barátaimnak, hogy ne csapják be magukat a lehetőségeiket illetően.

Biztosíthatok mindenkit, hogy nem lehet mazsolázni a tárgyalások során - célzott arra, hogy az EU gazdasági szabályait árukapcsolásszerűen kell betartani azoknak, akik élvezni szeretnék az egységes európai piac előnyeit. Különbségnek kell lennie, és különbség lesz azok között az országok között, amelyek az EU tagjai akarnak lenni, és azok között, akik nem.

Nem kedvelik most

Az EU többi vezetője úgy érzi, hogy az elmúlt hónapokban mindent megtettek, hogy David Cameron brit miniszterelnök megnyerje a népszavazást, amelyet felelőtlenül kiírt. Így aztán most nincsenek olyan kedvükben, hogy tovább segítséget nyújtsanak neki - véli Mark Leonard, az Európai Tanács külügyi szakértője.

Az is zavarja az európaiakat, hogy nem tudják, meddig lesz még hivatalában, és mikor kezdődhetnek a válási tárgyalások. A brit Konzervatív Párt hétfőn jelezte, hogy szeptember 2-áig meg akarja választani új elnökét. A YouGov Plc közvélemény-kutatása szerint a tory szavazók 31 százaléka az EU-párti Theresa May belügyminisztert támogatja, míg a Brexit arca, Boris Johnson támogatottsága 24 százalékon áll.

Üres szék

Jelképes lesz, hogy a kedden este kezdődő uniós csúcsértekezlet második napján, szerdán már nem vesz részt az ülésen Cameron. Széke üresen marad, arra utalva, hogy Nagy-Britannia egy éjszaka elvesztette befolyását az EU-ban.

És az uniós vezetők azt szeretnék, hogy az elválás a jelképen túl nagyon gyorsan valósággá váljon. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy várassuk egymást, mert az gazdasági kárt okozna az EU megmaradt 27 tagállamának és Nagy-Britanniának is - tette világossá Angela Merkel. Ugyanakkor egy bizonyos határig továbbra is megérti, hogy a brit félnek elemeznie kell a kialakult helyzetet.