Nicolas Sarkozy, akinek a sajtó megválasztása előtt a "Tornádó" becenevet adta új területen folytatja pályafutását, miután tavaly megsemmisítő vereséget szenvedett pártja előválasztásán - írja a Financial Times. Beválasztották az Accor szállodalánc igazgatóságába. A társaság közlése szerint a volt elnök a csoport népszerűsítésében játszhat majd fontos szerepet.

A jövőben Sarkozy vezeti majd a csoport nemzetközi stratégiai bizottságát, amelynek tagjait egy közelgő igazgatósági ülésen tájékoztatják a továbbiakról.

Nagyon büszke vagyok, hogy hozzájárulhatok az AccorHotels nemzetközi ismertségének és fejlődésének növeléséhez, a cég egyike Franciaország vezető vállalatainak - írta Sarkozy a megválasztásával kapcsolatban kiadott közleményben.

A cég vezérigazgatója, Sébastien Bazin azt mondta, Sarkozy tökéletes hozzáértése a geopolitikai kérdésekhez rendkívüli eszköz a cég számára.

A 62 éves Sarkozy tavaly novemberben szenvedett vereséget a jobboldali Köztársaságiak pártjának előválasztásán. Sarkozy az előválasztás második körébe sem került be, ezzel szertefoszlottak reményei arra, hogy két éves előkészület után újra visszatérhessen az Elysée Palotába.

Sarkozy már korábban kísérletet tett a magánszektorban való érvényesülésre. Magántőke társaságot is vezetett, amelyhez 250 millió eurónyi tőkét sikerült szereznie a katari állami vagyonalaptól. Ezzel kapcsolatos terveivel azonban felhagyott, amikor 2014-ben a politikába való visszatérés mellett döntött.