A világ legnagyobb olajkitermeléssel foglalkozó multinacionális vállalatai 200 milliárd dollárral csökkentik új beruházásokra fordított befektetéseiket idén - idéz egy friss becslést a CNBC. Ez az összeg valamivel kisebb, mint a magyar gazdaság kétéves teljesítménye. A cégek azért mérséklik kiadásaikat, mert a tartósan alacsony olajár mellett így tudják javítani profitjukat, s ezzel részvényeik értékét.

A norvég Rystad Energy tanácsadó vállalat májusban még arról számolt be, hogy számításai szerint 118 milliárd dollár értékben vették vissza a cégek (a BP, a Shell, a Chevron, a norvég Statoil és az ausztrál Woodside Petroleum) a projektjeikre fordítható összegeket.

A Wood Makenzie energia- és nyersanyagipari tanácsadó cég azonban jóval nehezebbnek látja az ágazat helyzetét, ezért adott - 200 milliárdos becslésével - az előbbinél sokkal pesszimistább prognózist. A helyzet azonban az, hogy ha elmaradnak az olajipari beruházások, ezek termelése később hiányozhat az olajpiacról, ami drágulást eredményezhet, azaz az autósoknak is többet kell majd fizetniük a benzinért és a gázolajért.

Félre tett olajmezők

Ez a cég figyelembe vehette azt is, hogy a réz, az arany és más nyersanyagok piacán is az olajéhoz hasonló árzuhanás figyelhető meg. A Bloomberg nyersanyagindexe hatéves mélypontra esett, mivel a piaci szereplők attól tartanak, hogy a kínai gazdasági növekedésének lefékeződése és a világon kialakult túlkínálat tovább szorítja lefelé az árakat.

Az olaj tavaly júniusban kezdődött árcsökkenése miatt 46 jelentős olaj- és gázprojektet halasztottak el a cégek, amelyek összesen 20 milliárd hordó olajnak megfelelő energiahordozó felszínre hozatalát érintik. Ez több mint Mexikó összes bizonyított energiakincse - emlékeztet a Wood Mackenzie. A félre tett mezők többsége a tengerfenék alatt, egyebek mellett a Mexikói-öbölben és Nyugat-Afrika partjainál várja, hogy megfúrják.

Kanada kiszállt

Ezeknek a lelőhelyeknek a feltárása és kitermelése a korábbi infláció és a technikai nehézségek miatt erősen megdrágult. Ennek eredményeként a mélytengeri fúrótornyok bérleti díja az eget ostromolja - a cégek arra várnak, hogy a bérbeadók lejjebb vigyék elvárásaikat, s ezzel csökkenjenek a kitermelési költségek.

A kiadásokat természetesen növeli az is, ha a fekete arany szokatlan formában lapul a föld mélyén. Ez magyarázza, hogy teljesen leállt a kanadai olajpala-kitermelés. Ez 5,6 milliárd hordó olajat érint. A Wood Makenzie felhívja a figyelmet arra is, hogy a folyamatban lévő projektek közül kevesebb, mint fél tucatot fejezhetnek be idén a cégek.

A londoni Brent kőolaj árfolyama kevesebb mint felére esett egy év alatt, miután az OPEC nem hajlandó visszafogni exportját a túlkínálat csökketnése érdekében. Az ár márciusra stabilizálódott, ám július második felére hordónként 55 dollárra esett, ami ötödével kisebb a május elején elért öthavi csúcsánál. Az észak-amerikai WTI szabvány ára hordónként 48 dollár közelébe csúszott vissza.