Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Számottevően emelkedett tavalyhoz képest az járműeredet-vizsgálatokból befolyó bevétel. A hivatalos - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalnál elérhető - adatok szerint az idei első félévben 4,65 milliárd forintra rúgott az eredetvizsgákra kifizetett díjak összege, ami 12 százalékos emelkedést jelent a múlt év azonos időszakához képest - akkor ugyanis 4,13 milliárd forintra rúgott ez az összeg. Az eredetvizsgák száma szintén 12 százalékkal közel 1,4 millióra emelkedett.

Az adathalomból kiderül továbbá, hogy a legtöbb eredetvizsgát 1,4 literesnél kisebb és az 1,4-2 literes motorral szerelt személyautókra kérik, ezek az autók adják az összes - az első félvében elvégzett több mint negyedmillió - vizsgálat több mint kétharmadát. A szóban forgó autókra kifizetett vizsgálatok díja pedig meghaladta a 3,1 milliárd forintos az idei első félévben.

Az eredetvizsgálat a neve alapján biztosítaná, hogy a vevő tiszta előéletű autót kapjon, ám a Totalcar több cikkben is foglalkozott a rendszer problémáival, ezeket a cikkeket itt olvashatja el.

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.