Augusztusban újabb két állami tanácsadási megbízást kapott az "agytröszt" Századvég Gazdaságkutató Zrt., ezúttal a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Az egyik a tárca gazdasági tárgyú döntéseinek előkészítését támogató információs keretrendszer kialakítására szól nettó 22,3 millió, míg a másik a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) fejlesztési kereteinek programozására nettó 19,8 millióért. A beszerzéseket nem hirdették meg nyilvánosan a Közbeszerzési Értesítőben (KÉ), azokat az úgynevezett háromajánlatos eljárás keretében bonyolították le, amelyeken elegendő az ajánlatkérőnek három, általa kiválasztott céget felkérni ajánlattételre. A munkákat uniós támogatás felhasználásával finanszírozzák.

A Századvég Gazdaságkutató és a Századvég Alapítvány a nyár folyamán már összesen közel 160 millió forint összértékű munkához jutott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, nyolc - az NGM-es tenderekhez hasonlóan - kis értékű, háromajánlatos közbeszerzési eljáráson.

Tanulmányok az NFM-nek (2015 július)
TémaNyertesSzerződéses ár (Millió Ft)
1. Társadalmi rétegek gazdasági státuszának változásaSzázadvég Politikai Iskola Alapítvány19,3
2. Állam szerepének megerősödéseSzázadvég Politikai Iskola Alapítvány19,6
3. Nemzeti Energiavízió 2040Századvég Gazdaságkutató Zrt.19,85
4. Uniós támogatáspolitika 2014-2020Századvég Gazdaságkutató Zrt.19,95
5. A családok gazdasági helyzetének változásaSzázadvég Politikai Iskola Alapítvány19,6
6. Gazdasági teljesítmény a jövedelmi egyenlőtlenség fényébenSzázadvég Gazdaságkutató Zrt.19,8
7. A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) várható hatásaSzázadvég Politikai Iskola Alapítvány19,8
8. A vállalkozásfejlesztés esélyei 2014-2020Századvég Gazdaságkutató Zrt.19,9
Forrás: Közbeszerzési Értesítő

Az egyik NGM-es munka a minisztérium gazdasági tárgyú döntéseinek előkészítését támogató információs keretrendszer kialakítására szól, "amely segíti a gazdaságpolitikai döntéshozatal integrált megközelítésének érvényesülését, vagyis az adópolitikai, foglalkoztatáspolitikai, támogatáspolitikai stb. eszközök összehangolt alkalmazását. A döntéstámogató rendszer a minisztérium hatáskörébe, illetve illetékességi körébe tartozó újraelosztási, szabályozási, fejlesztési és közszolgáltatási döntések megalapozását segíti" - olvasható a KÉ-ben. A Századvégnek készíteni kell egy indítójelentést, egy döntés-előkészítő módszertani útmutatót, egy működtetési koncepcióval és szakmai protokollokkal felszerelt adattárház javaslatot, egy zárójelentést, továbbá megtartani a rendszer működtetéséhez szükséges képzéseket.

A szerződés eredetileg becsült összértéke nettó 22,5 millió forint volt, ennél 200 ezerrel tett olcsóbb árajánlatot a Századvég Gazdaságkutató. Az ajánlattételre felkérték a siMentat Kft.-t is (ezt a tavaly 76 milliós forgalmat bonyolító céget a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatói székét idén májusig elfoglaló Siba Ignác alapította másodmagával, a jelenleg is tulajdonos Sepsi Istvánnal 2007-ben; Siba 2010 szeptemberében távozott a siMentattól a Céginfo.hu adatai szerint). A másik ajánlattevő a tavaly több mint egymilliárdos nettó árbevételt elért MultiContact Consulting Kft. volt, amelynek milliárdos értékű tanácsait főként - a nyertes közbeszerzési eljárások alapján - a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, az állami Eximbank Zrt. és a Belügyminisztérium hasznosítja.

Századvég Gazdaságkutató-adatok (millió forint)
20102011201220132014
Nettó árbevétel34,2241,0936,4688,8758,6
Üzemi eredmény-14,444,3290,9160,85,5
Adózott eredmény-18,139,6245,7142,07,4
Mérleg sz. eredmény-18,139,6077,67,4
Forrás: Céginfo.hu

A másik NGM-közbeszerzés a fejlesztési keretek programozására szól, azaz hét darab döntés-előkészítő tanulmányt kell készíteni a Ginop 1-8. prioritásaira (az 5-6. prioritásra egy dokumentum készül), egyenként 120-150 oldal terjedelemben. A szerződés előzetesen becsült értéke 20 millió forint volt, s itt is 200 ezerrel kisebb árajánlattal nyert a Századvég Gazdaságkutató. A nyertes mellett ajánlatot tett még a Grid CEE Tanácsadó Zrt. (amelyben fantáziát látott az állami Széchenyi Tőkelap-kezelő Zrt., tavaly ugyanis befektetett a cégbe), valamint a szintén ismert tanácsadó Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.

Dolgoznak

A Századvég Alapítvány a Kód Piac-, Vélemény és Médiakutató Intézet Kft.-vel közösen dolgozik a Miniszterelnökségnek is, feladatuk kvantitatív közvélemény kutatások lebonyolítása nettó 100 millió forint keretösszegben. A tavaly aláírt szerződés hatályát most hosszabbították meg 2015. december végéig. (A cégek a Miniszterelnökség egy 2,9 milliárd forint összértékű tenderén nyertek, amit az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos kommunikációra írtak ki öt részben.)

A Századvég Alapítvány a közelmúltban a Magyar Nemzeti Banktól is kapott jelentős, 1,8 milliárdos megrendelést konjunktúrakutatásra.

Jelenleg folyamatban van az NFM kormányzati tanácsadásra és tanulmányok készítésére kiírt közbeszerzése, a megbízás keretében a kormánynak és a minisztériumoknak kell majd a tanácsokat adnia a nyertesnek. Ezt a munkát 2014 végéig, nettó 3,9 milliárd forintért a Századvég Gazdaságkutató, a Századvég Alapítvány és a Giró-Szász András kommunikációs államtitkár egykori cége, a Strategopolis Kft. alkotta konzorcium végezte (a cégek 2011 végén egyedüli ajánlattevőként nyerték meg az NFM tenderét).