Változtatott az eddigi forgatókönyvön a Lidl. Az egyik józsefvárosi - Teleki téri - egységből a napokban eltűntek a kosarak. Kérdésünkre, hogy hol vannak a kosarak a bolt egyik dolgozója azt mondta, nincsenek és nem is lesznek a jövőben.

Bár a kosarak mellett eddig is voltak bevásárlókocsik, mostantól csak utóbbiakkal lehet vásárolni, igaz ezekből mindjárt kétfélével. Vannak a nagyobbak és a kisebbek , amelyekhez kell egy 100, 50 vagy 20 forintos érme (vagy az ezeket helyettesítő műanyag biléta).

Megkérdeztük a boltlánctól, hogy a kosárstop csak a Teleki téri egységet érinti-e a vagy a többi üzletben is ez lesz a jövőben és miért volt szükség az intézkedésre. A boltánc a Buksza kérdésére azt mondta, hogy néhány kivétellel valamennyi boltban kisméretű bevásárlókocsikra cserélték a kosarakat.

Ezt azzal indokolták, hogy a bevásárlókocsik higiénikusabbak és kényelmesebben lehet velük vásárolni. Emellett a parkolókban is használhatóak, míg a kosarakkal nem lehetett az autókhoz menni.