Az utóbbi időben megszaporodtak az elektromos Volkswagen Up-ok Budapesten, ugyanis elindult a  GreenGo Carsharing szolgáltatása, alacsony áron. Egy egyszeri 4900 forintos regisztrációs díj és ezerforintos havidíj mellett percenként 65 forintért bérelhetjük ki az autókat. Ha pedig parkolunk és nem szeretnénk, hogy más elvigye a kocsit, 15 forintot kell fizetni szintén percenként.

A rendszer nem túl bonyolult, regisztrálni személyesen kell az ügyfélszolgálaton, utána pedig egy okostelefonos applikáció segítségével zajlik a bérlés. A szolgáltatási terület kétszintű, amely azt jelenti, hogy Budapest belső kerületeiben (az Árpád hídtól a Rákóczi-hídig, Pesten a Klinikák és a Városliget vonaláig, Budán pedig nagyjából a Bocskai út, Alkotás utca, Bécsi út határáig) az autókat bárhol le lehet tenni, utazni viszont egész Pest megyében lehet, figyelembe véve az autók töltöttségét, illetve azt, hogy mindenképpen vissza kell térni a kiemelt zónán belülre.

A töltést a cég végzi, a használóknak csak arra kell ügyelniük, hogy ne tervezzenek hosszabb utat, mint amennyit az adott jármű meg tud tenni.

Jelenleg 45 autója van a cégnek, amely nem túl sok és a belső zóna sem nevezhető kiterjedtnek, de Michaletzky Bálint, a cég ügyvezetője a Napi.hu-nak elmondta, hogy később a járműállományt és a szolgáltatási területet is bővítik, sőt tervezik, hogy a reptéren is megjelennek, bár ennek időpontja még kérdéses. Ezt leginkább a reptéren való parkolás és flottamenedzsment megoldása határozza meg. A területi terjeszkedés főként a töltőhálózat sűrűségétől függ majd. Töltőket egyébként maga a cég is telepít saját célra.

Indul az árverseny

Bár  Michaletzky Bálint fő célcsoportjukként az autó nélküli belvárosiakat nevezte meg, akik vegyesen használják a különböző közlekedési módokat, a taxisok sem lehetnek nyugodtak, legalábbis amíg a jelenlegi hatósági áron közlekednek.

A taxikért ugyanis kilométerenként 280 forintot kell fizetni, ha pedig 15 kilométeres óránkénti sebesség alatt halad a kocsi, akkor a percdíj 70 forint (5 forinttal kevesebb, mint a GreenGo percdíja). Ehhez jön még a 450 forintos alapdíj is.

Egy 10 kilométeres, fél óra alatt megtett út (10 perces állással) taxival 3950 forint (borravaló nélkül), GreenGo-val 1950. Ha feltételezzük, hogy még a pakolással is elmegy 10 perc, akkor sem több 2600 forintnál a számla. Ráadásul minél kisebb a forgalom annál nagyobb lesz a GreenGo előnye a taxival szemben, hiszen utóbbinál a távolságalapú díjnak nagyobb a súlya.

Érdekes árverseny alakulhat ki a reptéren, ugyanis taxival a - Clark Ádám térről - 23 kilométeres utat 7-8 ezer forint lehet megtenni. A GreenGo azonban felárat fog számolni a transzferért, hiszen meg kell oldani az autók mozgatását. Így a 30-40 perces út 2000-2600 forintos ára magasabb lesz, hogy mennyivel az még kérdéses. Bécsben a hasonló szolgáltatás felára 10 euró (3140 forint), viszont ott a percdíj is 0,31 euró (97 forint).

Mi lesz a taxisokkal?

Arra a kérdésre, hogy milyen ellenállásra számítanak a taxisok részéről,  Michaletzky Bálint azt mondta, hogy Car sharing szolgáltatóként nem riválisként tekintenek a taxikra, hanem egymást kiegészítő mobilitási szolgáltatások nyújtójaként. Hogy ezt a taxisok is így gondolják-e az majd kiderül.