A kormány honlapján megjelent tervezet új szabálya így szól: "Nem szabható ki közigazgatási bírság abban az esetben, amennyiben a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben jogosulatlan úthasználat megállapítása miatt közigazgatási eljárás került megindításra az eljárás alapjául szolgáló jogosulatlan úthasználat észlelését követő két órán belül."

A két óra alatti szabálysértésért azért fizetni kell, de csak - a jármű kategóriájától függően - 24 ezertől 40 ezer forintot.

A két óra után - értelemszerűen, ha addig nem rendezte a járművezető az útdíjat - következik a közigazgatási bírság, amely továbbra is 140 ezer forinttól indul és 165 ezer forintig tart (újra csak a járműkategóriától függően), de ez is csak a jogsértés első 8 órájára igaz, mert azt követően már 250 ezertől 300 ezer forintig terjed a bírság, amennyiben újra útdíj nélküli fuvaron kapja a rendszer a kamiont.

Az előzményről nemrégiben a Napi.hu is beszámolt. Két magyar fuvarozó cég ügyében mondta ki  az Európai Bíróság, hogy nem arányos a pár száz forintos útdíjhiányért kiszabott százezres nagyságrendű bírság. Az ügy előzetes döntéshozatalra került az európai bírói fórumhoz.

Egy sofőr 2014 szeptemberében - a meghibásodott gps miatt - egy lejáróval később tért le az M5-ös autópályáról, mint amelyre az úthasználati díjat megfizette, további 324 forintot kellett volna fizetnie, de 165 ezer forintra bírságolták a cégét. Egy másik sofőr az M35-ös autópályán hajtott túl egy lehajtón, kiállt a leállósávba, és telefonon rendezte az 1597 forintos díjat, ennek ellenére a büntetése 140 ezer forint lett.

Az ügyek a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elé kerültek, amely előzetes döntéshozatalt kért az Európai Bíróságtól. A feltett három kérdés lényege az volt, hogy a magyar jog szerint kötelezően kiszabandó bírság arányos-e a szabálysértéssel.

Az Európai Bíróság szerint a szabályszegés jellegétől és súlyától független, átalányösszegű bírság ellentétes az európai joggal. Az arányosságnak megfelel az objektív szankció, de a magyar bírság mértéke már nem arányos azzal. A szegedi bíróságnak ennek megfelelően kell döntenie. Ezt a határozatot vette magára a kormány most és módosította a korábbi rendeletét.