Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új közbeszerzési törvény novemberi hatálybalépését követően nem minden közbeszerzés kiírása állt le: november 1. és 29. között ugyanis 21 darab, nemzeti eljárásrend szerinti közbeszerzés tervezett indításáról tettek közzé tájékoztatót az ajánlatkérők. (Kettőt már vissza is vontak, az Agrárkamara egy irodabútor-beszerzést, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal pedig egy informatikai eszközbeszerzést). Ezt "összefoglaló tájékoztatásnak" nevezi az új közbeszerzési törvény, amely lehetővé teszi, hogy ezen tájékoztatónak a Közbeszerzési Hatóság (KH) honlapján - tehát nem a Közbeszerzési Értesítőben - történő közzétételével elinduljanak a nemzeti eljárásrendben (építési beruházásnál nettó 100-tól 500 millió forintig, áru és szolgáltatás vásárlásánál 18 és 60 millió forint között) közbeszerzések.

A novembertől hatályos eljárási szabályok szerint az ajánlatkérők továbbra is meghívhatnak három gazdasági szereplőt a közbeszerzésre, de az eljárás megindítása előtt legalább öt munkanappal a közbeszerzés fő adataival (az ajánlatkérő nevével és címével, a szerződés tárgyával és időtartamával, a teljesítés helyével) egy "összefoglaló tájékoztatást" is közzé kell tenniük a KH honlapján. Ez alapján bármely más ajánlattevő is jelezheti érdeklődését a beszerzés iránt, így az ajánlatkérőnek az általa kiválasztott három ajánlattevő mellett azoknak is el kell küldenie a közbeszerzést megindító felhívást, akik jelezték az érdeklődésüket. (Az így induló nemzeti eljárások formája továbbra is nyílt, meghívásos vagy tárgyalásos lehet.)

Látszatverseny, korrupciós kockázat

Ezt az új nemzeti eljárást a korábbi, úgynevezett háromajánlatos eljárásokat ért uniós és magyar kritikák miatt vezette most be a kormány, ezeket ugyanis nem kellett nyilvánosan meghirdetni, elegendő volt az ajánlatkérőnek három, tetszőlegesen kiválasztott ajánlattevőt meghívnia a közbeszerzésre. (A Transparency International Magyarország már a háromajánlatos eljárások bevezetésekor, 2011-ben korrupciós szempontból aggodalmasnak találta a gyakran csak látszatversenyt hozó eljárásokat.) Ugyanakkor a háromajánlatos eljárás volt 2014-ben a legnépszerűbb eljárástípus a nemzeti eljárásrendben lebonyolított közbeszerzéseknél, a KH statisztikája szerint a 7076 darab eljárásból 3955 eljárást (56 százaléknyi) ebben az eljárástípusban bonyolították le az ajánlatkérők.

Aki szemfüles, jelentkezhet - de hol?

Azonban azt, hogy az új nemzeti eljárások "összefoglaló tájékoztatásai" jelenleg hol érhetők el a KH honlapján (kozbeszerzes.hu), csak kevesen tudhatják a potenciális ajánlattevők közül, mert semmilyen figyelemfelkelő információ nem olvasható erre vonatkozóan a honlap nyitó oldalán (legalábbis november 30-ig). Lejjebb görgetve vagy a "hírek és információk" fülre kattintva lehet megtalálni egy Összefoglaló tájékoztatás közzététele című, november 16-ai KH-közleményt, amely szerint attól a naptól érhetők el a KH honlapján a dokumentumok. Mégpedig a főoldalon lévő Közbeszerzési adatbázis menüpontra kell kattintani, majd ott bal oldalt a "dokumentum típus szerinti keresővel" kiválasztani az "összefoglaló tájékoztatást".

Ekkor még mindig nem láthatók a dokumentumok, ehhez a jobb oldalon lévő közzétételi dátumnál meg kell adni a kezdő és záró időpontot, amilyen időintervallumban keresni akarunk. A keresés eredményeként már láthatjuk, hogy november 1-je után 23 "összefoglaló tájékoztatást" tettek közzé az ajánlatkérők, ebből 21 darab az eljárás tervezett megindításáról szól, kettő pedig a korábbi tájékoztatás visszavonásáról. Egy konkrét eljárás adatainak megtekintéséhez az ajánlatkérő kijelölése után az "elsődleges fájl" menüpontra kell kattintani - azaz összefoglalva, a kozbeszerzes.hu főoldalról legalább hat kattintással lehet jelenleg eljutnia egy érdeklődő ajánlattevőnek egy indítani tervezett közbeszerzés adataihoz.

A KH ugyanakkor közleményében azt is jelezte, hogy folyamatban van az informatikai rendszerének továbbfejlesztése, amely majd "korszerűbb megoldást fog biztosítani mind a közzététel, mind a kereshetőség szempontjából".

Van segítség

Már elérhetők, illetve kereshetők és naponta e-mailben is olvashatóak az "összefoglaló tájékoztatás" típusú hirdetmények a Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portálon (KHF.hu). A portál elsőként a közbeszerzés-figyelők közül strukturált formában elérhetővé tette ügyfelei számára az új közbeszerzési törvény egyik legfontosabb és legizgalmasabb változását - mondta a Napi.hu-nak Nádasdy Kata, a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó KHF.hu igazgatója.

A tájékoztatók között böngészve kiderül, hogy a Gazdasági Versenyhivatal foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás beszerzésére tervez kiírni közbeszerzést. A KH honlapján november 27-én megjelent "összefoglaló tájékoztatás" szerint a 2016 januárjától 2017 december végéig kötnek majd szerződést, s az eljárásra az érdeklődő egészségügyi szolgáltatók december 3-ig jelezhetik indulási szándékukat.

Az elmúlt napokban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában lévő Kiving Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft. is közzétett előzetes tájékoztatást, például hét darab új, Volkswagen autó nyílt végű pénzügyi lízinggel történő beszerzésére, flottaszolgáltatással, négy évre. A tájékoztatót a Kiving november 16-én küldte el a KH-nak, s a flottacégek november 24-ig jelezhették érdeklődésüket a közbeszerzés iránt.

Az új nemzeti eljárásrend bevezetéséről Homolya Róbert miniszterelnöki biztos a KH egyik konferenciáján a közelmúltban azt mondta, hogy ez a korábbinál egyszerűbb, a kis- és középvállalatok részvételét segítő "hibrid" rezsim lesz, amely lehetővé teszi, hogy a kiírók egy meghatározott körből hívjanak meg ajánlattevőket a közbeszerzéseikre, de arról tájékoztató adatokat is közzé kell tenniük a KH honlapján, így ahhoz bárki csatlakozhat.

Marad a meghívás a kis értékű beszerzéseknél

A háromajánlatos eljárások részben megmaradnak a magyar közbeszerzésekben, csak átalakulnak, ezentúl "négyajánlatos" eljárások lesznek, azaz az ajánlatkérők kis értékű beszerzéseknél (építési beruházásnál nettó 100 millió, áru és szolgáltatás beszerzésénél 18 millió forint alatt) közvetlenül négy gazdasági szereplőt hívhatnak fel ajánlattételre. Itt nem kell alkalmassági követelményt előírni, azt hívhat meg az ajánlatkérő, aki a megítélése szerint teljesíteni képes a szerződést.

Új törvény, leállt a hirdetmények feladása

A novemberben hatályba lépett új közbeszerzési törvény első érzékelhető hatása az volt, hogy nem jelentek meg olyan új közbeszerzési felhívások, amelyek feladási ideje november 1-je utáni lenne. (Egészen pontosan két darab ilyen hirdetményt találtunk az EU Hivatalos Lapjában - ezek becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt -, a Mátrai Erőmű Zrt. és a BAZ Megyei Kórház egy-egy árubeszerzését.)

A KH november 27-én tett közzé tájékoztatást a hirdetmények közzétételére vonatkozó ideiglenes szabályokról. Ennek lényege, hogy mind az uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó közbeszerzéseknél, mind az uniós értékhatár alatti, nemzeti eljárásrend szerinti közbeszerzéseknél alkalmazhatók a korábbi hirdetményminták, illetve űrlapok, a nemzeti eljárásrendben az új szabályok szerinti tartalommal kitöltve.

A átmeneti szabályozás oka, hogy az uniós eljárásoknál az Európai Bizottság új hirdetményminta rendelete december 2-án lép hatályba, az EU Kiadóhivatala pedig ezt követően tudja majd elektronikusan fogadni az új hirdetményeket, mint ahogy a magyarországi KH informatikai rendszereit is át kell állítani az új szabályozásnak megfelelően (a KH tájékoztatója szerint a hirdetmények feladásáról és mintáiról szóló új miniszteri rendelet november 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben, így csak ezt követően kezdhették meg az informatikai rendszereik átállítását, amint ez befejeződik, tájékoztatást tesznek közzé.)