Rövid vita után elbukott a fővárosi vezetés vagyonátruházási javaslata. A közgyűlés mai ülésén ugyanis az előterjesztés nem kapta meg a minősített többséget. Ez azt jelenti, hogy a Főváros nem adhatja el/vissza a Magyar Fejlesztési Banknak a budai Rác fürdőt és a mellette levő szálloda épületét. Az előterjesztést korábban zárt ülésen akarták megtárgyalni és megszavazni, ám  lapunk és a hvg.hu-n megjelent cikkek olyan felháborodást keltettek, hogy végül a nyílt vita mellett döntöttek.

Az ügylet - amelynek "végén" a kormányfő vejét, Tiborcz Istvánt sejtette a hvg.hu - értéke elméletben közel 6,5 milliárd forint, közel ennyi hitelt nyújtott ugyanis az állami bank a létesítmény felújítására és a hotel felépítésére. Az MFB azonban végleg feladta a finanszírozást és 2,2 milliárdét eladta a követelést a fővárosnak. Ezzel - elméletben - megnyílt volna a lehetőség a komplexum megnyitására, ám - amint erre korábbi cikkeinkben is utaltunk - 2015 óta semmi nem történt,  csupán folytatódott a két beruházó felszámolási eljárása ( Rác Nosztalgia Kft. és Rác Beruházó Kft.)

Az elmúlt héten viszont kiderült, hogy az MFB vissza akarja vásárolni az épületeket a Fővárostól 2,2 milliárd forint plusz kamatokért - összesen 3,1 milliárdért. Legalábbis erre tettek ajánlatot ,amit a pénzintézet vezetése  keddi ülésén fogadott el.

Tették ezt azért, mert egy befektető náluk jelentkezett a Rác épületek megvételére. (A rejtélyes invesztor mögött Tiborcz Istvánt feltételezte  a hvg.hu.) A befektető állítólag arra is garanciát vállalt volna, hogy 8 hónapon belül megnyitja a fürdőt és a hotelt is. Ez utóbbi azért is megkérdőjelezhető, mert a 2009-es befejezést követően mindkét épület állaga jelentős romlásnak indult - az újraindítás költsége így  jóval meghaladhatja az 1 milliárd forintot.  A vagyonértékesítési szerződést a fővárost képviselő ügyvéd 18 hónapon át készítette el - mondta el az ülésen. Ez azért furcsa, mert az MFB vételi ajánlata az elmúlt év végén keletkezett, vagyis a másfél éves kemény ügyvédi munka nehezen bizonyítható...

A közgyűlés elé került előterjesztéshez egy 18 oldalas jogi szakvéleményt is társult, amelyben kifejtették: a vagyon átadása sem  a polgári sem büntető törvénykönyv előírásait nem sérti. Ezt kérdőjelezte meg   hozzászólásában a jobbikos Tokody Marcell, a szocialista Szaniszló Sándor és Gy Németh Erzsébet. (Kormánypárti képviselő nem szólt hozzá a vitában.)

Mindhárman  amellett érveltek, hogy a főváros tartsa meg az épületeket, vigye végig a felszámolási folyamatot és végül nyílt pályázatot értékesítse a Rác komplexumot. Érvelésük szerint  ellenkező esetben sokmilliárdos vagyonvesztést kénytelen elkönyvelni a főváros, arról nem is beszélve, hogy ha valóban a kormányfő veje lenne a titokzatos befektető, akkor feljelentéssel is "dúsulna" az amúgy sem eseményszegény "Rác-Saga".

A mai szavazást követően  a kérdés ugyanaz, mint hat éve: ki és mikor nyitja meg a lassan ismét rommá pusztuló fürdőt és hotelt?